Sportiskolás sikerek

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. március 25., péntek •
A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) a VII. SIOSZ Gálán ünnepélyes keretek között, kedden díjazta a 2015-ben legeredményesebb hazai sportiskolákat és sportiskolásokat. Ezt követően a vasi megyeszékhely polgármestere pénteken köszöntötte Szombathely legeredményesebb ifjú sportolóit.
Sportiskolás sikerek

A Magyar Sport Házában megrendezett eseményen a szövetség elnöksége által meghirdetett pályázatra minden korábbit meghaladó volt a jelentkezés. 
Dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese köszöntőjében a testnevelésórák jelentőségét, a testnevelők kiemelt szerepét emelte ki. Beszédében kifejtette a testkultúra gyakorlásának személyiségfejlesztő hatásait. Méltatta a sportiskolákat, az ott dolgozó edzőket, tanárokat, a sportolókat és szüleiket. Az eseményen részt vett Lehmann László, a MOB Sportiskolai programjának vezetője is.
Kovács Géza SIOSZ-elnök, a MOB tagja köszöntőjében az elmúlt év sportiskolás sikereit emelte ki. Az intézményeknél négy kategóriában 26 iskola pályázott a Magyarország legjobb sportiskolája címre. Az általános és középiskoláknál az 1-6., az egyesületi tipusúaknál az 1-3. helyezett kapott meghívást a budapesti gálaünnepségre.
 
Vasi sportsikerek 

Az egyesületi típusú sportiskolák országos versenyében a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. 2. helyezést érte el az 500 fő alatti kategóriában. A közoktatási típusú sportiskolák között a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 5. lett a saját kategóriájában, míg a Nagy Lajos Gimnázium a 7. helyen végzett a középfokú intézmények között. 

A siker a város és a sportiskola közötti, az országban példaértékű együttműködésnek köszönhető – ezt már Rácz Gábor, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. igazgató-helyettese, a tornászok szakosztályvezetője mondta a frisss.hu-nak nyilatkozva. 

A közel 25 egyéni cím közül 2 is Szombathelyre került, hiszen a legjobb sportiskolás fiú atléta Varga Donát, a Nagy Lajos Gimnázium kalapácsvetője, míg a legjobb sportiskolás leány tornász Székely Dóra, a Zrínyi Ilona Általános Iskola szertornásza lett.  


 
Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere pénteken a Városházán fogadta a Szombathelyi Sportiskola, a Zrínyi Ilona Általános Iskola és  a Nagy Lajos Gimnázium vezetőit, valamint az egyéni címben díjazott  két  diákot. Székely Dórának és Varga Donátnak miután megköszönte a sportsikereket, külön ajándékot is átnyújtott, majd a sportiskola vezetőivel, az NLG és a Zrínyi igazgatójával és a diákokkal röviden el is beszélgetett

 

Országos eredmények
Visszatérve az országos gálára, elhangzott, hogy az egyéni sportolók elismerésre méltó eredményeket értek el az elmúlt esztendőben. Felnőtt és utánpótlás világ- és Európa-bajnokságok, továbbá a bakui Európai Játékok és a Tbilisziben megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál bővelkedett a sportiskolás sikerekben. Összesen 47 sportolót terjesztettek fel a legjobb sportiskolás sportági elismerésre, közülük az elbíráló bizottság döntése szerint 15 sportág, 19 sportolója és edzője kapott díjat a VII. SIOSZ Gálán. 
Az általános iskolák versenyében első alkalommal diadalmaskodott a budapesti Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola. A középiskolásoknál a Magyarország legjobb sportiskolája címet a budapesti VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium érdemelte ki.
 
Azonos pontszámmal végzett és két első helyezést hirdettek a egyesületi sportiskolák 500 fő feletti versenyében. A Debreceni Sportcentrum és a Miskolc Városi Sportiskola is első díjat kapott. Az egyesületi iskolák 500 fő alatti kategóriájában ötödik alkalommal nyerte a Magyarország legjobb sportiskolája címet az Egri Városi Sportiskola.
 
Az egyéni sportolóknál az elmúlt hetek rövidpályás gyorskorcsolyás sikereinek főszereplői: Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang (Csanádi Árpád Általános Iskola Sportiskola és Középiskola) is elismerésben részesültek.
 
A sportiskolások közül többen már a felnőtt világversenyeken is sikerrel szerepeltek, így Homonnai Luca kajakos, Csóka Nándor ökölvívó a riói olimpiai részvételre is esélyes lehet.
 
VII. SIOSZ Gála, díjazottak a 2015-ös eredmények alapján.
 
 „Magyarország legjobb sportiskolája” - Köznevelési sportiskolák,  általános iskolák

1. Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola, Budapest 624 pont
2. Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Budapest 600,5 pont
3. Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger 454,5 pont
4. Csanádi Árpád Általános Iskola Sportiskola, Budapest 334 pont
5. Szombathely Zrinyi Ilona Általános Iskola 320,5 pont
6. Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Tipusú Sportiskola 106 pont
 
Köznevelési sportiskolák középiskolák

1. Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 2297,5 pont
 2. Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola, Középiskola és Pedagógiai Intézet 1879,5 pont
 3. Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 1807 pont
 
Egyesületi sportiskolák (500 fő alatti)
1. Egri Városi Sportiskola 909 pont
2. Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. 774 pont
3. Kaposvári Sportközpont és Sportiskola 241 pont
 
Egyesületi sportiskolák (500 fő felett)
1. Debrecen Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 1217 pont
 1. Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. 1217 pont
 3. Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. 912 pont
 
„Magyarország legjobb sportági sportiskolása”

ATLÉTIKA: Kozák Luca (Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.). Edző: Suba László. Varga Donát (Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium). Edző: Németh László.
EVEZÉS: Preil Viktória (Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium). Edző: Lőrincz Attila. Ács Kristóf (Váci Madách Imre Gimnázium). Edző: Mácsik Miklós.
FITNESS: Szabó Nikolett (Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola, Középiskola). Edző: Koós Katalin, Lekli László.
ÍJÁSZAT: Kereszturi Viktória (Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusu Sportiskola). Edző: Kereszturi Péter.
KAJAK-KENU: Homonnai Luca (Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola). Edző: Kadler Viktor. Racskó Fruzsina Lilla (Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Gimnázium). Edző: Gintl Andrea.
KARATE: Bukta Ildikó (Egri Városi Sportiskola). Edző: Juhász Ferenc, Barczi Rita.
KÉZILABDA: Lakatos Rita (Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskolája és Szakiskolája). Edző: Danyi Gábor.
KORCSOLYA: Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolya (Csanádi Árpád Általános Iskola Sportiskola és Középiskola). Edző: Bánhidi Ákos.
KÖTÉLUGRÁS: Kurtán Adél (Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium). Edző: Kovács Judit.
ÖKÖLVÍVÁS: Csóka Nándor (MVSI). Edző: Siroki Norbert, Váradi Gábor.
ÖTTUSA: Boros Alexandra (Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium). Edző: Takács Péter.
RÖPLABDA: Leiner Péter (Hirös Sport Nonprofit Kft. Kecskeméti Sportiskola). Edző: Verebélyi Zsolt.
TORNA: Székely Dóra (Szombathelyi, Zrínyi Ilona Általános Iskola). Edző: Vizer Erzsébet, Rácz Gábor.
VÍVÁS: Ladányi Nelli (Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft) Edző: Barcsikné Szatmári Edina.
SZINKRONÚSZÁS: Gerstenkor Mira (Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium). Edző: Faragó Szilvia.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére