Régi képeken elevenednek meg a Sabaria Cipőgyár dolgos mindennapjai

NagyRobert - Fotó: Magyar Rendőr via Fortepan • 2017. május 07., vasárnap •
Az üzem, ahol 107 éven át gyártottak lábbeliket.
Régi képeken elevenednek meg a Sabaria Cipőgyár dolgos mindennapjai

Költői túlzással ugyan, de már az első sarut is az 1899-ben alapított Sabaria Cipőgyárban készíthették. A szombathelyi gyár nem csak központi telephely volt, hanem egy nemzetközileg is jegyzett cég.

1864-ban még tímárműhelyként indult, aztán bőrgyár, végül cipőgyár lett. Első virágkorát az 1960-as években élte az üzem, ekkor több ezer ember dolgozott a szombathelyi Szabadságharcos utcában lévő gyárban és a vidéki fióküzemekben, több millió pár cipőt gyártva évente.

Az akkor trendinek és kényelmesnek számító cipőket a Szovjetunióban és nyugaton is értékesítették. Az 1980-as évek végének társadalmi és politikai átrendeződését azonban megérezte a nagyüzem. A bőripar átalakult, változott a kereslet, így a szakágazat cégeinek 30-40 százalékánál napi szintű likviditási problémák merültek fel, jó részük csődeljárás alá került, vagy már el is kezdték felszámolni. A Sabaria Cipőgyárban 1988 és 1994 között több mint egyharmadával kellett csökkenteni a termelést.

1989-ben közel 200 ezer pár eladatlan cipő állt a gyár raktárában, ez az amúgy szokásos biztonsági tartalék háromszorosa volt. Ennek az egyik oka az volt, hogy a későn megkapott alapanyagok miatt késett a termelés is. A 90-es években a bérmunka jelentette a túlélést a cég számára, ekkor alakult meg 250 fővel a Marc Cipőgyártó Kft., ami 1996-ra már 1200-ra tudta növelni az alkalmazottai számát. A törzstőke hamar az ötszörösére nőtt, így 1992-ben át tudták venni a Sabaria körmendi gyárát, majd 1995-ben megvásárolták a teljes szombathelyi üzemegységet.

A 2000-es évek viszont már a hanyatlásról szóltak. Az anyacégből 1994-ben kiszervezett, gyermekcipőket gyártó Sabaria Siesta Kft. ekkorra ismét fizetésképtelenné vált és meg is indult ellene a felszámolási eljárás. 2006-ban a tulajdonos Kínába helyezte át a termelést, így 107 év  után megszűnt a szombathelyi cipőgyár.


Alapanyag átvétel 1981-ben - Fotó: Magyar Rendőr via Fortepan


Szabászat, szintén 1981-ben - Fotó: Magyar Rendőr via Fortepan


A cipőgyár mintaboltjának kínalata 1981-ben, 1. rész - Fotó: Magyar Rendőr via Fortepan


A cipőgyár mintaboltjának kínalata 1981-ben, 2. rész - Fotó: Magyar Rendőr via Fortepan


A gyártósor 1981-ben - Fotó: Magyar Rendőr via Fortepan


Cipőfelsőrészek 1981-ben - Fotó: Magyar Rendőr via Fortepan


Téli portéka készül éppen 1981-ben - Fotó: Magyar Rendőr via Fortepan

A fotókat a Fortepan.hu-n és a Hungaricana.hu-n találtuk. A fényképek a Berzsenyi Dániel Könyvtár gyűjteményéből származnak!

közösség

további frisss

lap tetejére