Megérdemelten nyert a Kispest: Haladás – Honvéd 1-3

Szita Róbert • 2015. április 05., vasárnap •
Az OTP Bank Liga 22. fordulójában vasárnap este rendezték a Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Budapest Honvéd mérkőzést. A húsvéti nyúl sajnos a vendégeknek hozott szerencsét, hiszen hiába egyenlített gyorsan a Haladás, már az első félidőben eldöntötte a kispesti csapat a három bajnoki pont sorsát. A vereséggel újra nehéz helyzetbe kerültek a szombathelyi zöld-fehérek. A végeredmény: Haladás - Honvéd 1-3, a gólszerzők Radó, illetve Ignjatovic, Prosser és Punosevac voltak.
Megérdemelten nyert a Kispest: Haladás – Honvéd 1-3

90'+4' - Hiába hoszabbított Solymosi 4 percet, a Haladás ma nagyon fásultan játszott, és megint bejött az örök igazság, aki nem lő kapura, az nem érdemel gólt sem! Haladás - Honvéd 1-3 (1-3).

87' - Anélkül, hogy kapura lőne a Haladás, gól sem lesz. 

81' - Erőtlen támadásokat vezet a Haladás, sajnos nem fordul a kocka. 

72' - Marco Rossi is végrehajtja az első cserét: Meza jön le, Gazdag áll be. 

65' - Újabb hazai váltás: Gaál le, Bühler be!

59' - Nem megy ma a Halinak, és ezt a Honvéd is érzi. 

52' - Németh M. helyett Mancini folytatja. 

51' - Martinez fantasztikus beadására bólinthatott Radó, de a kimaradt a ziccer. Érthetetlen, hogy miért nem a kapus lábához fejelt a csatár. Ennél nagyobb és job helyzet nem kell egy gólhoz. 

49' - Kispesti szöglet után Hidi bombája szállt alig mellé.  

46' - A Haladás kezdte a második félidőt, Szentes Lázár még nem cserélt.

45'+2' - 2 perc hosszabbítás után szünet. Szentes Lázárnak fel kell ráznia a zöld-fehéreket. 

42' - Újra Kispesten örülhetnek! Punosevac lövi a harmadik fővárosi gólt! Újra tétlenkedik a zöld-fehér védelem, a középtávoli lövés pedig utat talál Rózsa kapujába, 1-3!!!

40' - Megint a Honvéd szerez vezetést! Mesteri támadás végén Prosser volt eredményes, 1-2!!!

29' - Sok a szabálytalanság, Solymosi még türelmes, bár egy sárgát már kiosztott. 

21' - Eddig vezetett a Honvéd! Erőszakos támadás után nem tudtak menteni a vendégek és Radó bepofozta a labdát, még a kispestiek hozzáértek, de gól, 1-1!!! Ez alkalommal nekünk volt szerencsénk, nem is kicsi!

14' - A semmiből szerez vezetést a Honvéd!!! Az előbbi helyzetet követő szöglet után nem volt mentség. Rózsa még nagy nehezen kitornázta a sarokrúgást, ám Ignjatovic jókor állt jó helyen és bepasszolta a labdát, 0-1!!!

13' - Az első komoly helyzet Punosevac előtt adódott, de ez még nem ment be.

11' - Németh M. szabadrúgása lepattan a sorfalról, utána kezezést reklamáltak a hazai szurkolók, de Solymosi továbbot int. 

9' - Az első szöglet, Gaál beívelése után felszabadítanak a vendégek. 

7' - Meddő mezőnyjáték zajlik, hol a Honvéd, hol a Haladás támadgat. 

1' - Kis közjáték után a Honvéd kezdte a meccset, 2135 szurkoló tekinti meg a helyszínen a mérkőzést.

A meccset Solymosi Péter vezeti, segítői Tóth II. Vencel és Becséri Gergely

Megvannak a kezdőcsapatok…
Haladás: Rózsa – Angyal, Fehér Z., Jánvári, Alcibiade – Németh M. (Mancini 52'), Iszlai, Martinez, Nagy P., Gaál (Bühler 65') – Radó
Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovics, Elez, Morgan – Nagy G., Hidi, Vécsei – Meza (Gazdag 70'), Punosevac (Kone 76'), Prosser

Előzmények:
Már a 115. mérkőzését vívja a két csapat, hatalmas a kispesti fölény az örökmérlegben. A pályaválasztó szombathelyiek szempontjából 18–25–71 az összesített mutató. A két együttes első összecsapását 9:4-re (!) nyerte meg a Kispest, de ez még 1936. augusztus 30-án történt. Az NB I már messze nem a Honvéd sikereiről szól, hiszen a leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozata a Honvédé: egyet sem nyert meg a legutóbbi tizennégy bajnokijából. A piros-feketék drukkerei szeptember 13. óta nem örülhettek bajnoki sikernek, igaz akkor pont a Haladás vérzett el Kispesten (2–0). A Honvéd legutóbb 2011 nyarán győzött bajnokin a Rohonci úton, akkor 4–2-re diadalmaskodott. 

Köszöntjük a sportrajongókat a Rohonci útról! Kellemetlen, szeles időjárás van, a szurkolók lassan, de biztosan érkeznek. Vajon kinek kedvez a húsvéti nyúl?

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére