Női kosárlabda EB. – ez történt a második napon

SzR-HCs • 2015. június 13., szombat •
A horvátok a letteket, az oroszok pedig a briteket győzték le a női kosárlabda Európa-bajnokság 2. napján, Szombathelyen. A magyar válogatott Sopronban szenvedett fájó vereséget a svédektől.
Női kosárlabda EB. – ez történt a második napon

Péntek este bemutatkoztak a magyarok is. Sopronban, nagyszerű első félidő után a svédek fokozatosan felőrölték a magyar csapat erejét, és bár már 16 ponttal is vezettünk a második negyedben, végül kipukkadt a válogatott, a svédek pedig biztosan nyertek. 
Magyarország–Svédország 63–72 (20–12, 19–15, 12–19, 12–26).

Szombathelyen, a ,C’ jelű csoport 2. versenynapjának első mérkőzésén Horvátország-Lettország összecsapást rendeztek. Az első negyedben sokáig a lettek uralták a meccset, 4-11 is volt, aztán 10 pontot szereztek a horvát lányok úgy, hogy a lettek egyet sem (14-11). A negyed végén 20-19 állt az eredményjelzőn.


A második 10 percet a horvátok kezdték lendületesebben, így aztán érthető volt, hogy a kis szünet után alig fél perccel már időt is kért a lett szövetségi kapitány. Pár perccel később, 24-22-es állásnál aztán a horvátoknak is szükségük volt a szakmai tanácsokra. Nagyon kevés kosarat hozott ez a játékrész (16-10), így a félidőben 36-29 volt az állás.
A nagy szünet után rálapcsoltak a lettek, ha minimálisan is, de hozták a harmadik negyedet, akárcsak a negyediket is, de összességében nem tudtak fordítani. A vége horvát siker lett: Horvátország–Lettország 67–63 (20–19, 16–10, 12–14, 19–20).

A 19 órakor kezdődött meccsen, az Oroszország-Nagy-Britannia derbin magabiztosan, minden egyedben jobb teljesítményt nyújtva nyert a sokkal esélyesebb orosz válogatott: Nagy-Britannia–Oroszország 40–71 (13–25, 9–13, 12–13, 6–20). 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére