Noel gondolt egy merészet, és időgépet kreált a kamerájából

Frisss.hu/featureshot.com - Fotó: Noel Kerns • 2017. március 03., péntek •
Az elfeledett amerikai álom nyomában.
Noel gondolt egy merészet, és időgépet kreált a kamerájából

Noel Kerns, amerikai időutazó fogta a fényképezőgépét és nekivágott Nyugat-Amerikának. Texas felé, a Route 66 mentén viszont akadt pár szellemváros, amit nem hagyhatott ki. Mivel ezeket a holdfényben fotózta, mesterséges fényforrásokra volt szüksége, például stroboszkópra, zseblámpára és mindenféle színes zselés cuccra.

Azt Noel is elismeri, hogy a fotók elkészítése közben többször járt tilosban, vagyis betévedt olyan helyekre, amik már magánterületnek számítottak. De, egyszer sem kergették el, pedig hosszú záridővel fotózott, plusz a helyszíneket is be kellett világítani.

A munkájának köszönhetően megelevenedik előttünk az 1950-es, az 1960-as és az 1970-es évek Amerikája. Akadt olyan épület is, amit nem sokkal a fotózás után elbontottak, de a fotókon fennmaradnak az utókornak. Végül pedig ez az, amiért időutazásként hatnak ezek a képek.

közösség

további frisss

lap tetejére