Nem maradtunk magyar érem nélkül a Polyák Imre-emlékverseny első napján

Frisss/Magyar Birkózó Szövetség - fotó: Bodorkós Máté • 2017. március 25., szombat •
A 2017. évi Magyar Nagydíjra tizenkilenc országból érkeztek versenyzők. Két Lőrincz nyakába is aranyérem került!
Nem maradtunk magyar érem nélkül a Polyák Imre-emlékverseny első napján

Több olimpiai és világbajnoki aranyérmes birkózó lépett szőnyegre szombaton a Kötöttfogású Magyar Nagydíjon, ami egyben Polyák Imre-emlékverseny is. Három kontinens kiválóságai érkeztek a hétvégére a vasi megyeszékhelyre. Tizenkilenc ország, 117 birkózója, nyolc súlycsoportban méri össze tudását, hogy kiderüljön, ki a legtechnikásabb, legügyesebb és legerősebb versenyző.

Szombaton már kora délelőtt zajlottak a selejtezők, több magyar birkózóért is szoríthatott a közönség. Rendkívül látványos összecsapásoknak lehettünk szemtanúi. Majd délután sor került a színvonalas megnyitó ceremóniára.

Szombathely polgármestere, dr. Puskás Tivadar örömét fejezte ki, hogy közel két héten keresztül a vasi megyeszékhely lesz a birkózás fővárosa. Ennek első lépcsőfoka a Polyák Imre-emlékverseny.

Ezt követően Németh Szilárd, a magyar Birkózó Szövetség elnöke köszöntötte a vendégeket. Beszédében elmondta, hogy új olimpiai ciklus vette kezdetét. Ezért az idei szerbiai kontinensbajnokság és a párizsi világbajnokság óriási kihívás lesz a sportolóknak. Jövőre pedig Magyarországon mérhetik össze a birkózók erejüket, hiszen a fővárosban rendezik meg a VB-t.

A megnyitó végén Klinga Lászlót, Gál Henriket és Módos Pétert szólították a színpadra, ahol az olimpiai, EB és VB érmeket szerző egykori sportolókat jutalmazták a szövetség első emberei. A megható pillanatok után a WestSide TSE táncosai kápráztatták el a közönséget. Ezt követően Hende Csaba országgyűlési képviselő, illetve Puskás Tivadar polgármester is díjat vehetett át.

A megnyitó után kezdetét vette a 66, 75, 85, 130 kilogramm súlycsoport döntői, magyar érdekeltséggel. Lám Bálint a 130 kilogrammosok között bronzérmet szerzett, a 75 kilogrammosok mezőnyében Lőrincz Tamás, a 85 kilogrammosok mezőnyében Lőrincz Viktor állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

 

A magyar versenyzők mérkőzései

 

Selejtezők:

75 kg: Lőrincz Tamás - Sohej Jabiku (japán) 9-1

85 kg: Lőrincz Viktor - Szabó Patrik 3-0

130 kg: Balogh László - Allen Malcolm (amerikai) 5-1

130 kg: Lám Bálint - Sadman Azimi (iráni) 8-0

 

Nyolcaddöntők:

66 kg: Hrachia Malkhasian (francia) - Balatoni Bence 10-2

66 kg: Gogita Gogiberasvili (grúz) - Kozák István 6-3

66 kg: Krasznai Máté - Rodoko Guiller (amerikai) 7-2

 

Negyeddöntők:

66 kg: Szoszlan Daurov (fehérorosz) - Krasznai Máté 6-5

75 kg: Francesco Barrio (argentin) - Gégény Dominik 8-6

75 kg: Lőrincz Tamás - Ilie Cojocari (román) tus 9-0-nál

85 kg: Lőrincz Viktor - Tadeusz Michalik (lengyel) 2-0

130 kg: Raszil Imerisvili (grúz) - Balogh László 2-1

130 kg: Lám Bálint - Alexuc Alin (román) 7-0

 

Elődöntők:

75 kg: Lőrincz Tamás - Nemes Viktor (szerb) '1-1

85 kg: Lőrincz Viktor - Robert Kobliasvili (grúz) 4-1

130 kg: Levan Arabuli (grúz) - Lám Bálint 5-0

 

Vigaszág:

85 kg: Tadeusz Michalik (lengyel) - Szabó Patrik (Szabó sérülésmiatt visszalépett)

 

Bronzmérkőzés:

130 kg: Lám Bálint - Heiki Nabi (észt) 2-1

 

Döntők:

66 kg: Danijel Janecic (horvát) - Mateusz Bernatek (lengyel) 12-3

75 kg: Lőrincz Tamás - Kazbek Kilov (fehérorosz) 2-0

85 kg: Lőrincz Viktor - Hoszejn Sokri (iráni)

130 kg: Levan Arabuli (grúz) - Toumas Lahti (finn) 3-0

 

 

 

Az 1. versenynap végeredménye

66 kg

1. Danijel Janecic (horvát)
2. Mateusz Bernatek (lengyel)
3. Szogo Takasi és Kacuhiro Kavasze (mindkettő japán)

... 7. Krasznai Máté

... 9. Kozák István

... 11. Balatoni Bence

 

75 kg

1. LŐRINCZ TAMÁS
2. Kazbek Kilov (fehérorosz)
3. Sami Slama (francia) és Nemes Viktor (szerb)
... 9. Gégény Dominik

 

85 kg

1. LŐRINCZ VIKTOR
2. Hoszejn Sokri (iráni)
3. Erik Aps (észt) és Robert Kobliasvili (grúz)
5. Julius Matuzevicius (litván) és Tadeusz Michalik (lengyel)
... 11. Szabó Patrik

 

 

130 kg

1. Levan Arabuli (grúz)
2. Toumas Lahti (finn)
3. Raszil Imerisvili (grúz) és LÁM BÁLINT
... 7. Balogh László

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére