Nem lehet elég korán kezdeni: már az oviban is focizhatnak a gyerekek

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. április 19., kedd •
Országszerte népszerű az ovi-foci program. Tavaly már három szombathelyi óvodában is elkészült a gyermekek sportolására alkalmas műfüves pálya, most arról értesültünk, hogy a város 20 millió forintos támogatásával idén további hét óvodában építik meg a focipályát.
Nem lehet elég korán kezdeni: már az oviban is focizhatnak a gyerekek

Szombathelyen 2016-ban 7 óvoda – Szűrcsapó, Hétszínvirág, Benczúr Gyula utcai, Barátság, Gazdag Erzsi, Aréna és a Weöres Sándor Óvoda – nyert támogatást a fejlesztésre. A pályázat előfeltétele volt, hogy a végső kedvezményezett óvoda rendelkezzen egy 7x13 méter nagyságú, megtisztított földterülettel, valamint a program megvalósításához szükséges önkormányzati önrész biztosításával. 

Az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány (alapítója Buzánszky Jenő volt) kuratóriumi elnökétől, dr. Molnár Andreától megtudtuk, hogy Debrecenben volt a tesztpálya, az első ilyen létesítmény, és már ott látták, hogy az ovisok mennyire szeretik a focit. A mindennapos testnevelés gyakorlati feltételeit teremtette meg az alapítvány és ebből fejlődött ki az ovifoci és az ovisport-program.

A szombathelyi óvodások közül elsőként a Maros utcai óvoda lakói örülhettek annak a 6X12 méteres focipályának, mely mozgásfejlődésüket szolgálja és 7 millió forintból valósult meg. 
Puskás Tivadar polgármester kérdésünkre akkor azt hangsúlyozta, hogy Szombathely örömmel szállt be a programba, majd saját unokája példáját megosztva, úgy fogalmazott, hogy ,,az ovifoci azt tanítja meg a gyerekeknek, hogy igény legyen a mozgásra, hogy együtt kell játszani, hogy a mozgáskoordináció és a labdaszeretet mennyire fontos".
A sport tiszteletre, becsületre, fair játékra és szorgalomra tanít meg mindenkit. A lényeg pedig a szervezett mozgás - tette hozzá a város első embere.

Honlapunk megtudta, hogy az óvodákban jövőben megvalósuló sport-fejlesztési program megvalósítására az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány támogatási szerződést kíván kötni a szombathelyi önkormányzattal. Ennek értelmében a város önrészként, óvodánként bruttó 2.850.000, azaz összesen 20 millió forint vissza nem térítendő önkormányzati támogatást nyújt az Alapítvány részére a program megvalósításához szükséges tárgyi és személyi feltételek megteremtéséhez és fejlesztéséhez. 

Mivel a pályázat benyújtásának határideje 2016. április 1. volt, ezért a szombathelyi önkormányzat előzetesen hozzájárult a fenti óvodák pályázaton történő részvételéhez és - a Közgyűlés döntését követően, nyertes pályázat esetén - a szükséges önkormányzati önerő biztosításához. Az érvényes pályázatok benyújtásához a pályázat kiírás szerinti Szándéknyilatkozat benyújtása szükséges.

Az április 20-i közgyűlés hivatott dönteni a „Nemzeti Ovi-Foci, Ovi-Sport Program” keretében elnyert pályázatok megvalósításáról, a Pipitér, a Mesevár és a Kőrösi Óvoda által benyújtott új pályázatok, valamint a „Mindenki Ovija Program” támogatásáról is.

 

közösség

további frisss

lap tetejére