Simán nyertek a lányok: Haladás VSE - Szentendre 33-25

szróbert-HCs • 2014. november 08., szombat •
Noha a Haladás VSE női kézilabdacsapata a szezon 9. bajnoki mérkőzésén is nehezen lendült bele, ám szombat este mégis szép lett a vége, hiszen a Szentendre együttesét magabiztosan fektették két vállra a zöld-fehér lányok. Bölöni Roland vezetőedző kiegyensúlyozott teljesítményt várt a meccs előtt, és be is jött az elvárása, mert mind támadásban, mind védekezésben odatették magukat a hazaiak. Ezúttal a második félidő közepéig bírta az ellenállást a Szentendre, ám utána csak a szombathelyiek akarata érvényesült, a végén pedig 8 gólos lett a különbség.
Simán nyertek a lányok: Haladás VSE - Szentendre 33-25

Haladás VSE – Szentendre 33-25 (16-13)

Az első percek nem a mieink szája íze szerint alakult, 1-2 góllal mindig az ellenfél vezetett. Aztán a 15. percben kiegyenlítettünk, 7-7 lett az állás. Hiába, a következő 5 perc megint a szentendreieké volt, és a 20. percben már 9-11 állt az eredményjelzőn. Ezután aztán talpra állt a Bölöni csapat, és a 25. percben 11-11 volt, majd a vezetést is megszereztük. A szünetben 16-13-ra vezettek a szombathelyi lányok.
A második félidő elején igyekezett felzárkózni a vendégcsapat, de a 40. perben is megmaradt a háromgólos különbség, 21-18 volt ekkor.
A következő percekben fej-fej mellett haladt a két csapat, egy gól itt, egy gól ott esett. A 45. percben aztán felzárkóztak a duna-partiak, 22-21 volt ez eredményjelzőn. Ezután Simona Hajdúk bravúrjai következtek és újra 3 gól volt a differencia, sőt az 50. percben már 25-21-re vezetett a Haladás VSE.  Sokat hibázott ezekben a percekben a vendégcsapat, a támadásaik rendre elhaltak a jól védekező zöld-fehér kezeken, ugyanakkor a Szendrei Barbara jól játszott a beállós poszton így az 55. percben már végleg eldőlt a meccs, 28-22 volt a különbség.
Az utolsó percekben mindkét csapat megnyugodott, a hazai a győzelembe, a vendég a vereségbe nyugodott bele. A végén 33-25-öt mutatott az eredményjelző tábla. 
Bölöni Roland a meccs után a frisss.hu-nak elmondta, hogy ezúttal kiválóra vizsgáztak a lányok küzdeni tudásból, és a támadó játék is újra a régi időkre elmlékeztetett. 

Szerdán Magyar Kupa meccs vár a Haladás VSE-re. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére