Napi három milliárd forint

SzR-TT • 2015. május 14., csütörtök •
Pénz, de honnan? - Fókuszban az új EU-pályázatok címmel tartott konferenciát a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), valamint az önkormányzatoknak a Piac és Profit Kiadó. A csütörtöki eseményen a kiadó igazgatója, Demcsák Lajos a frisss.hu-nak elmondta, hogy a 2020-ig tartó felzárkózási időszakban hazánk napi mintegy 3 milliárd forint forrást kap az Európai Uniótól.
Napi három milliárd forint

A konferencián elhangzott, hogy az operatív programok elfogadása után az EU kiírja a pályázatokat, melyeken indulhatnak majd a kkv-k. A frisss.hu megtudta azt is, hogy a ciklus második évében, vagyis 2015-ben várják a hazai vállalkozások, hogy megjelenjenek az első pályázatok. 
A honlapunknak nyilatkozó Demcsák Lajos azt is hozzátette, hogy rendkívül intenzív lesz a 2015-ös esztendő, hiszen a pályázatok tömege idén jelenik meg, ennek következtében pedig mintegy 2000 milliárd forintot lehet majd lehívni. 

A frisss.hu kiderítette, hogy tíz operatív programból hetet elfogadtak már Brüsszelben, ezek közül a gazdasági és innovációs program a legfontosabb, és ez az összes forrás 34%-át érinti és kifejezetten a vállalkozásoknak szól. A 2020-ig megérkező 2700 milliárd forint legfontosabb célja a munkahelyteremtés, az innováció, a versenyképesség és a hatékonyság növelése.
Vas megye számára a területi és operatív programok a legfontosabbak, hiszen ezeket írták ki az önkormányzatok számára, de a vállalkozásoknak is lesz lehetőségük pályázni.         

A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén megrendezett eseményen a helyi gazdaság szereplői, Szombathely és térsége önkormányzatainak szakemberei, jegyzői voltak jelen. Illés Károly alpolgármester megnyitójában elmondta, hogy nagy lehetőségek előtt állnak 2020-ig a vállalkozások, Szombathely számára pedig az a fontos, hogy megfelelően legyenek felhasználva a rendelkezésre bocsátandó források. 

Elsőként Milos Katalin, az NGM pályázatkezelési főosztályvezetője az új, meghirdetés előtt álló, kkv-knak szóló EU-pályázatokról tartott előadást, majd dr. Balázsy Péter megyei főjegyző a Vas megyében zajló TOP-os programozásról és várható pályázatokról, míg Trombitás Zoltán, az Erste Bank Hungary ZRt. EU-irodavezetője a kis- és középvállalkozások banki forrásairól adott elő. Ezt követően Lőrincz Krisztián, a Mapi ZRt. üzletág-igazgatója az operatív programok pályázati feltételeiről, az azoknak való megfelelésről beszélt, de mindent elmondott arról is, hogyan lehet eredményes pályázatot írni. 
A csütörtöki konferencián szó esett még az innovációról, a marketingről, a kereskedőházak fontosságáról, és a nemfizetés kockázatáról is.       

A konferencián elhangzott, hogy az operatív programok elfogadása után az EU kiírja a pályázatokat, melyeken indulhatnak majd a kkv-k. A frisss.hu megtudta azt is, hogy a ciklus második évében, vagyis 2015-ben várják a hazai vállalkozások, hogy megjelenjenek az első pályázatok. 
A honlapunknak nyilatkozó Demcsák Lajos azt is hozzátette, hogy rendkívül intenzív lesz a 2015-ös esztendő, hiszen a pályázatok tömege idén jelenik meg, ennek következtében pedig mintegy 2000 milliárd forintot lehet majd lehívni. 
A frisss.hu kiderítette, hogy tíz operatív programból hetet elfogadtak már Brüsszelben, ezek közül a gazdasági és innovációs program a legfontosabb, és ez az összes forrás 34%-át érinti és kifejezetten a vállalkozásoknak szól. A 2020-ig megérkező 2700 milliárd forint legfontosabb célja a munkahelyteremtés, az innováció, a versenyképesség és a hatékonyság növelése.
Vas megye számára a területi és operatív programok a legfontosabbak, hiszen ezeket írták ki az önkormányzatok számára, de a vállalkozásoknak is lesz lehetőségük pályázni - fűzte hozzá a kiadó igazgatója.       

A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén megrendezett eseményen a helyi gazdaság szereplői, Szombathely és térsége önkormányzatainak szakemberei, jegyzői voltak jelen. Illés Károly alpolgármester megnyitójában elmondta: nagy lehetőségek előtt állnak 2020-ig a vállalkozások, Szombathely számára pedig az a fontos, hogy megfelelően legyenek felhasználva a rendelkezésre bocsátandó források. 

A konferencián elsőként Milos Katalin, az NGM pályázatkezelési főosztályvezetője az új, meghirdetés előtt álló, kkv-knak szóló EU-pályázatokról tartott előadást, majd dr. Balázsy Péter megyei főjegyző a Vas megyében zajló TOP-os programozásról és várható pályázatokról, míg Trombitás Zoltán, az Erste Bank Hungary ZRt. EU-irodavezetője a kis- és középvállalkozások banki forrásairól adott elő. Ezt követően Lőrincz Krisztián, a Mapi ZRt. üzletág-igazgatója az operatív programok pályázati feltételeiről, az azoknak való megfelelésről beszélt, de mindent elmondott arról is, hogyan lehet eredményes pályázatot írni. 
A csütörtöki konferencián szó esett még az innovációról, a marketingről, a kereskedőházak fontosságáról, és a nemfizetés kockázatáról is.       

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére