Most a Szent Márton templomot festették be fénnyel

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. november 11., péntek •
A kilenc perces fényshow második állomása Szent Márton életét dolgozza fel.
Most a Szent Márton templomot festették be fénnyel

Elkészült az új fényfestés, amely az Emlékév egyik leghangulatosabb programján, a Márton-napi lampionos felvonulást követően debütált a feltételezett szülőhely fölé emelt templom homlokzatán. Első alkalommal pénteken, a lampionos felvonulást követő megemlékezés és rövid koszorúzás után, kb. 18:3o-kor elevenedett meg a nemrégiben megújult homlokzat.

Az új attrakció címe: „Fény-képek Szent Mártonról.” A közel 10 perces vetítés Márton legendás életét, csodatételeit és halálának ugyancsak kalandos történetét meséli el. Egy valódi mese lesz ez – Czirók Tamás „mesés” hangján -, ahol a 3 dimenziós animációt Vedres Csaba zenéje egészíti ki. Ez a látványosság igazi családi program lehet, sőt: iskolai csoportok, hittanosok, plébániai közösségek számára is jó célpont lehet a következő három hétben. A vetítések időpontját a korai sötétedés miatt már délutánra lehetett időzíteni ezúttal.

Az animáció alapja Trifusz Péter grafikája: az általa megrajzolt árnyképsorozat Márton életének különböző állomásait fogalmazza meg (kisgyermek korban, nagyobb fiúcskaként, mint ifjú katona, a köpeny-megosztás, leszereléskor, szerzetesként, püspöki ornátusban és végül Szent alakban). A „Mártonúció” folyamatának egyes alakjai jelennek meg a homlokzaton is különböző élethelyzetekben. Visszatérő figurája még a vetítésnek a liba (és a libatoll!), amely Szent Márton attribútumaként a szombathelyi Szent Márton templom Szent Márton oltárán is ott szerepel a barokk ruhás püspök lábainál. 

2016. november 12 és december 4 között  naponta három alkalommal:

17:2o-kor, 17:4o-kor és - az esti szentmise után - 19:oo órakor. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére