Miért, és mióta ugrálunk a rólunk készült fotókon?

NR/agreekadventure.com - Fotó: Philipe Halsman • 2017. április 20., csütörtök •
És mire jó ez az egész? Újabb fotózásos legenda nyomába eredtünk.
Miért, és mióta ugrálunk a rólunk készült fotókon?

A közösségi média tele van ugarabugráló népekkel, legyen az egy tengerparti kép vagy egy fotó valami menő helyről, az emberek gyakran próbálják lefotózni a súlypontemelkedést. De nézzük, hogyan került be az ugróiskola a fényképészetbe.

Halsman ugrani tanítja Grace Patricia Kelly színésznőt, Monaco későbbi hercegnőjét - Fotó: Philipe Halsman

Az eredet sztori

Philippe Halsman volt az első, aki arra kérte modelljeit, hogy ugorjanak fel egy fotó kedvéért. Az ötlet már az 50-es években megszületett, és eleinte csak azt a célt szolgálta, hogy kicsit feloldja azokat az embereket, akik kicsit feszültebbek voltak a fényképezőgépe lencséje előtt.

Anthony Perkins fiatalon, még a "Psycho" előtt - Fotó: Philipe Halsman

Ő dolgozta ki az "ugrás" fogalmát, amit 6 évig meg is tartott magának, aztán kiadta a Jump Book (Ugró Könyv) című kiadványát, amiben 197 ilyen játékos portrét találunk. Az alanyok közt pedig átlagemberek és hírességek is akadtak, így láthatunk levegőbe emelkedő későbbi amerikai elnököt, nagy üzletembereket, tudósokat, vezető bírókat és a kor celebjeit, színészeket, művészeket. Halsman azt is elárulta, hogy az ugrás csak az esetek 2 százalékában nem jött össze, mert a modell nemet mondott.

Philipe tudománnyá emelte az "ugrást", és a maga humoros módján tanácsokat is adott, hogyan kell alkalmazni a fényképészet ezen ágát.

John Steinbeck, író - Fotó: Philipe Halsman

Kétféle ugrás létezik

Halsman azt mondja ki, hogy kétféle ugró van, az első olyan magasra ugrik, amilyen magasra csak bír. A másik fajtát nem érdekli annyira, hogy milyen magasra jut a levegőben. Az első csoportba tartozók ambiciózus emberek és fontos nekik, hogy jó benyomást tegyenek másokra, míg a második kategóriába sorolhatók nem veszik komolyan a dolgot vagy nincsenek célkitűzéseik, motivációjuk.

A hihetetlen komikus ikrek, Jerry Louis és Dean Martin - Fotó: Philipe Halsman

Az ugrást támogató rendszerek

Halsman szerint, néha egy picit csalni kell, hogy létrejöjjön az ugrás, de a végeredmény így is vicces lesz. William Holden "emelődarut" kért, Maurice Evans pedig ugrókötelet, de a legextrémebb kérése Salvador Dalinak volt, akinél mindennek a levegőben kellett lennie, többek közt a festővászonnak, egy vödör víznek, három macskának és egy széknek is. Olykor Halsman maga volt az ugrósegéd: Marilyn Monroe-val és Grace Kelly-vel is csinált közös ugrós "szelfit".

Dali Atomicus, azaz Salvador Dali, Halsman egyik barátja ugrás közben. Huszonötödszörre sikerült... - Fotó: Philipe Halsman

Az ugrás fiatalít

Learned Hand, a 87 éves legfelsőbb bíró is ugrott egyet Halsman kamerája előtt, persze előtte meg kellett győzni, hogy túl fogja élni a mutatványt. A fotózás pátriárkája, Edward Jean Steichen nekirugaszkodása sem volt véletlen. Ekkor jött rá Philipe, hogy nem az számít, hogy hány éves az ember, hanem az, hogy mennyinek érzi magát.

Edward Steichen bőven a 80-as éveiben - Fotó: Philipe Halsman

Nem kell komolyan venni, ha valaki azt mondja, nem ugrik

Megeshet, hogy néhányan megtagadják az ugrást annak ellenére, hogy csak kevesen fogják látni a produkciót. De Halsman elmélete szerint az ugrás azért van, hogy segítsen és a végén senki sem fogja elveszíteni miatta a méltóságát, tehát nem kell ettől félni.

Marilyn Monroe volt Halsman kedvenc modellje - Fotó: Philipe Halsman

Mindig legyen elég hely az ugráshoz

Az utolsó és egyben a legfontosabb törvény Halsman elméletében, hogy mindig legyen hely bőven az ugráshoz, nehogy valaki beverje a fejét a plafonba.

Via
 

közösség

további frisss

lap tetejére