Megtalálták a kisfiúnak a tévében látott kislányt

frisss.hu Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu • 2016. február 05., péntek •
A kisfiú egy műsorban látta a lányt, majd azt kérte az anyukájától, hogy keresse meg neki, mert szeretne vele találkozni.
Megtalálták a kisfiúnak a tévében látott kislányt

Ez egy mesébe illő történet: a kisfiú nagyon szerette volna megismerni a tévében felfedezett kislányt. Mit tehet a szülő, ha a gyerek könyörög, hogy segítsen neki ebben. Az anyuka a közösségi oldalon tett közzé egy levelet:

Kedves Ismerőseim!

Kisfiammal, Marcellal, szeretnénk kérni egy kicsi segítséget, amit úgy gondolok, hogy sokak számára meghökkentő lesz, de Anyaként megígértem neki, hogy mindent elkövetek. Tompeti koncertet néztünk a tévében, és a Torzonborz legendái c. klippben, a közönség sorai között megpillantotta a képen látható Kislányt.

Marcell a következőt mondta: „Anya, én a világ összes tengerét átúsznám érte, segíts nekem, hogy megtaláljam!”

Nem hittem a fülemnek!

Ezért szeretném kérni, hogy megosztással segítsétek, hogy ez az édes álom teljesüljön.

Köszönettel: Egy elszánt Anyuka és annál elszántabb Kisfia!

 

A kislány

A levelet pedig tömegesen, több ezren osztották meg. Később az anyuka újabb levelet írt:

Sziasztok! Tegnap Marcellal kértük a segítségeteket, hogy egy Kislányt az országban megtaláljunk! Kb. 660 megosztás volt annak érdekében, hogy a Kisfiam álma teljesüljön.

Kérték sokan, hogy azonnal jelezzem, amint tudunk valamit.

Megígérem, hogy írni fogok, hiszen nem jutok szóhoz, mennyi olyan ember van, aki még hisz abban, hogy létezik a "szerelemért mindenre képes vagyok" érzés.

Köszönöm szépen mindenkinek: Marcell Anyukája!!!!!!

Marcell

Következő nap pedig teljesült a kívánság, az édesanya ismét a Facebook-on jelentette be a nagy hírt:

MEGTALÁLTUK A KISLÁNYT, AKIT KERESTÜNK, ÉS HAMAROSAN TALÁLKOZNAK A GYEREKEK!!!

Minden kedves Ismerősömnek, és annak a sok száz kedves embernek, akik megosztással segítették, hogy megtaláljuk azt a Kicsi lányt, akit Marcell kisfiam keresett, NAGYON KÖSZÖNJÜK (kb. 2500 megosztás)

Abonytól egy távolabb lévő nagyobb városban él!

Hannának hívják és az Anyukájával beszélgettünk arról, hogy hamarosan ellátogatunk hozzájuk!

Csodás kis család!!!!!

Hanna Anyukája nagyon kedves volt, és megerősített abban, hogy Ő sem cselekedett volna másképp, mint Én...

Több százan kérték, hogy jelezzük, ha megtörténik a csoda!

Megtörtént!!!!!!

Én pedig a sírással küszködök, mert teljesítettem az álmát...♥, rengeteg olyan ember segítségével, akiknek mindig hálás leszek!!

 

közösség

további frisss

lap tetejére