Maximumot nyújtva győzött a Haladás női röplabda egyesület

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2017. január 28., szombat •
Mucsi Péter tanítványai ügyeltek arra, időben befejeződjön a találkozó.
Maximumot nyújtva győzött a Haladás női röplabda egyesület

A Balatonfüred elleni produkciót követően joggal mondhatta azt a szombathelyiek szakvezetője, hogy jól sikerült a 2017-es év első találkozója. Azonban óvatosságra hívta fel a figyelmét lányainak, hiszen a Veszprém, bár csoportutolsó, okozott már kellemetlen perceket riválisainak.

A betegségtől megtizedelt keretével futott neki a találkozónak a zöld-fehér együttes. A kezdeti tapogatózást követően magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak. A vendégek az első szettben még próbálták tartani magukat, de így is csak a Haladás hibáiból értek el pontokat. Aztán a második játék már a Haliról szólt. Remek nyitásokkal, sáncolással és ütésekkel kedvtelenítették el ellenfelüket, akik hamar fel is adták a küzdelmet. Mucsi Péter vezetőedző pedig örömmel konstatálta, hogy tanítványai a megbeszéltek szerint játszanak. Még arra is volt lehetősége a szombathelyi edzőnek, hogy a fiatalok számára több játékpercet biztosítson. Örömteli, hogy ezek a játékosok is éltek a bizalommal és bő háromnegyed óra alatt pontot tettek a találkozó végére. Aminek persze a szurkolók is örültek, hiszen így volt lehetőségük időben átérni a Falco kosárlabda mérkőzésére.

dr. Mucsi Péter, a Haladás vezetőedzője: Nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk. Bár a Veszprém csapata nagyon fiatal játékosokból áll és hiányzójuk is volt, nagyon oda kellett figyelnünk. A sebességbeli különbség azért érezhető volt és félő, ha átvesszük ellenfelünk tempóját, nehezen pörgünk fel. A győzelem mellett egyébként annak is örülhetünk, hogy az influenzától tizedelt csapatban remekül szálltak be a fiatalok. Az elkövetkezendőkben is számítok rájuk és szeretnék egyre több időt biztosítani számukra, hogy szokják a felnőtt mérkőzések légkörét is.

 

Haladás VSE-Sportiskola - Veszprém
3-0

Haladás: Horváth Dóra, Bokor Laura, Mikos Patrícia, Merklinné Zubor Enikő, Fazekas Szilvia, Mohl-Benesóczky Anna.
Liberok: Farkas Barbara, Zoltán Anna.
Csere: Varga Réka, Horváth Kata, Sövegjártó Eszter, Marton Gabriella, Dancsecs Nikolett, Majczán Lili.
vezetőedző: dr. Mucsi Péter
edző: Antonio Mircea Petre, Bodovics Árpád

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére