Másfél milliárdos ékszerrablás Párizsban

H.Maja • 2015. április 17., péntek •
Ötmillió euró, azaz másfél milliárd forint értékű Chanel ékszereket tulajdonítottak el egy alagútban, a közlekedési dugóban veszteglő taxi utasától.
Másfél milliárdos ékszerrablás Párizsban

Nem ez az első hasonló eset ezen az autópálya szakaszon. A Roissy repülőtérről a belváros felé vezető A1-es autópályán már többször rablás áldozatává váltak az éppen várakozó autók utasai. Ezúttal azonban nem mindennapi ékszereket talált az oldalsó ablak betörését követően a taxi utasának táskáját megszerző illető.

A tajvani származású, Németországban élő műgyűjtő nő nemrég vásárolta meg a vagyont érő ékszerkollekciót, és éppen egy múzeumba igyekezett, hogy ott kiállítsák a párjukat ritkító, különleges darabokat. A legértékesebb gyűrű önmagában is 1,7 millió eurót, azaz nagyságrendileg 500 millió forintot ért.

A gyalogosan érkező, három bűnöző gyorsan, szinte rutinszerűen cselekedett, a pár pillanatig tartó rablást követően az autóalagút biztonsági vészkijáratán menekültek el a helyszínről.

2010 februárjában a kijevi polgármester lányát ugyanitt rabolták ki. Tőle is ékszereket vettek el, még az értékük is hasonló volt a mostani esethez, kb. 4.5 millió euró.

Nem ez volt azonban az utóbbi évek legnagyobb értékű ékszerrablása. Cannes-ban, 2013. nyarán mintegy negyvenmillió euro, azaz 11.8 milliárd forint értékben rabolt el egy fegyveres az egyik luxushotelből ékszereket.

közösség

további frisss

lap tetejére