A szombathelyi önkormányzat idén is színes programokkal várja a családokat a madarak és fák napja alkalmából a Csónakázó-tó szigetére május 10-én. Ki lehet próbálni a minigolfot, megismerhetjük a petanque szabályait, egy szimulátor segítségével pedig a szörfözés rejtelmeibe is belekóstolhatunk. Emellett egészséges ételek kóstolója, babamuzsika és ügyességi játékok, arcfestés várja a résztvevőket. Madarakkal, fákkal, természettel kapcsolatos vetélkedő is lesz. Ezt követi a színpadon egy zenés, táncos-bábos interaktív gyermekműsor Vass Szilárd tolmácsolásában. Különleges élménynek ígérkezik a Reményik Sándor iskola színjátszói által előadott Pilvaker Csokonai vers, hisz a csapat „élőben” – az iskolai előadáson kívül - itt debütál! A vintage hangulatú múltidéző bringatúra pénteken 15.25-kor startol a „szigetről”. A 20.15-kor induló éjszakai futás stílszerűen a város parkjait érinti majd, célja pedig az ebből az alkalomból 20.00 és 22.00 óra között zöldre kivilágított Emlékmű lesz - várhatóan 21.00 órakor. Május 11-én szombaton délelőtt a csaknem 20 km-es faültetéses bringatúra során a város nagy cégeinek képviselői és dolgozói közösen fát ültetnek a résztvevő cégek telephelyein. Az esetleges rossz időjárás miatti programtörlésről a rendezvény Facebook-esemény oldalán tájékoztatják az érdeklődőket. A részletes program megtalálható a szombathelypont.hu-n.
Madarak és fák napja a Csónakázó-tó szigetén
További híreink
Halálos baleset a 86-os főúton, a megyehatáron - Édesanya veszítette életét - fotók ![Halálos baleset a 86-os főúton, a megyehatáron - Édesanya veszítette életét - fotók Halálos baleset a 86-os főúton, a megyehatáron - Édesanya veszítette életét - fotók](/img/3019_61_foto.png)
Tehergépkocsi és autó karambolozott
Mentőövet nyújt az MVM Next a rezsicsökkentésből kieső vállalkozásoknak ![Mentőövet nyújt az MVM Next a rezsicsökkentésből kieső vállalkozásoknak Mentőövet nyújt az MVM Next a rezsicsökkentésből kieső vállalkozásoknak](/img/3019_2904_flame-g9038eac37_1280.jpg)
A döntés mintegy 100 ezer mikrovállalkozást érint.
Három európai országban is sztrájkolnak a Ryanair munkatársai ![Három európai országban is sztrájkolnak a Ryanair munkatársai Három európai országban is sztrájkolnak a Ryanair munkatársai](/img/3019_4370_romano-ryanirfr220614_npeto_1_.jpg)
A dolgozók borzasztó munkakörülményekre panaszkodnak.
Veszélyes is lehet a laktóz- vagy gluténmentes étel ![Veszélyes is lehet a laktóz- vagy gluténmentes étel Veszélyes is lehet a laktóz- vagy gluténmentes étel](/img/3019_6281_20220622etelintolerancia-hasfajas-pizza-gluten.jpg)
Hasfájás, hasmenés, puffadás, hányás, migrén, ízületi fájdalom, asztma, szorongás, autoimmun betegségek, depresszió, kimerültség, szívdobogásérzés, arc-melléküreggyulladás, fulladás, állandó köhögés,
Meghalt egy kétgyermekes édesanya a Ryanair hibájából ![Meghalt egy kétgyermekes édesanya a Ryanair hibájából Meghalt egy kétgyermekes édesanya a Ryanair hibájából](/img/3019_1738_20210526horizontal-airline-plane-airport-tarmacadam.jpg)
Ketten is meghaltak a Ryanair gépen az elmúlt években, mert nem volt a járatokon defibrillátor. Bár Michael O'Leary, a légitársaság elnöke ígéretet tett rá, hogy beszerelnek ilyen készülékeket, de ez
A Lukoil is korlátozza a tankolást a kutakon ![A Lukoil is korlátozza a tankolást a kutakon A Lukoil is korlátozza a tankolást a kutakon](/img/3019_2988_lukoil.jpg)
Egyes vélekedések szerint júliusban és augusztusban üzemanyaghiány várható Magyarországon.
Halálos veszedelemben a Szent István roncsait felderítő búvárok ![Halálos veszedelemben a Szent István roncsait felderítő búvárok Halálos veszedelemben a Szent István roncsait felderítő búvárok](/img/3019_5443_index.jpg)
Magyar búvárok derítették fel az Adria fenekén, 70 méteres mélységben, 104 éve hullámsírban fekvő Szent István csatahajót, az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb, legmodernebb és egyetlen ágyúlövést ...
Már vitorlásokkal is szállítják a kávét az Atlanti-óceánon át ![Már vitorlásokkal is szállítják a kávét az Atlanti-óceánon át Már vitorlásokkal is szállítják a kávét az Atlanti-óceánon át](/img/3019_6029_hajo.jpg)
Egészen különleges megoldást kínálnak egyes cégek az Atlanti-óceánon történő kávészállítmányozásra. A vállalatok ugyanis vitorlás hajókkal szállítják a nyersanyagot. Noha ez jelenleg luxusmegoldásnak
MCC előadás: Bitcoin és kriptopénzek - Mik ezek? ![MCC előadás: Bitcoin és kriptopénzek - Mik ezek? MCC előadás: Bitcoin és kriptopénzek - Mik ezek?](/img/3019_59_mcc-nyitokep-sebestyen.jpeg)
Az arany digitális alternatívájaként is emlegetett bitcoinról, befektetési reményekről, buktatókról, vagyis a kriptovaluták világának hátteréről lesz szó a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szombathelyi ...
Putyin leállíttatta a gázszállítást Finnországba ![Putyin leállíttatta a gázszállítást Finnországba Putyin leállíttatta a gázszállítást Finnországba](/img/3019_4615_655946_621713_gazenergia.jpg)
A Finnországban felhasznált gáz nagy része Oroszországból származik.
Ezekben az uniós országokban nőttek a leginkább a rezsiárak, a magyarokat védi a rezsicsökkentés ![Ezekben az uniós országokban nőttek a leginkább a rezsiárak, a magyarokat védi a rezsicsökkentés Ezekben az uniós országokban nőttek a leginkább a rezsiárak, a magyarokat védi a rezsicsökkentés](/img/3019_7095_elektromos-futes-rezsi-boritokep.jpg.jpg)
A megfizethetőség határát súrolják a rezsiköltségek több olyan uniós tagállamban, ahol az energiahordozók extrém világpiaci drágulását a kormány nagyjában-egészében a lakosságra hárította. Lettországban ...
Bayer Zsolt: Ha minden így marad, a nyugati kultúrának harangoztak ![Bayer Zsolt: Ha minden így marad, a nyugati kultúrának harangoztak Bayer Zsolt: Ha minden így marad, a nyugati kultúrának harangoztak](/img/3019_4451_648556_aldi_reklam.jpg)
A multinacionális Aldi üzletház új imázsfilmmel lepte meg a vásárlóit.