Közúti forgalomkörkép a szombathelyi tanulóvezetők szemével

Tóth Eszter • 2016. július 01., péntek •
Mindenki mazsolaként kezdte.
Közúti forgalomkörkép a szombathelyi tanulóvezetők szemével

Amikor én tanultam vezetni, először a rutinpályán kellett teljesíteni, azután mehettünk csak a forgalomba. Ezzel szemben jelenleg már rutinvizsga nélkül is közlekedhet a tanulóvezető közúton, viszont vizsgáznia jóval több manőverből kell már, mint annak idején nekem. Nyilván a vezetéstanulás nem egy egyszerű dolog, a tanulót folyamatosan érik az eddig idegen ingerek és még az autót sem ismeri annyira, hogy a kezelése gördülékenyen menjen. Nem várhatjuk el tehát, hogy úgy közlekedjenek a forgalomban, mint akinek már több éves vezetési tapasztalat van a háta mögött. Hogy élik át ezt az élményt a mazsolák? Milyen nehézségeik vannak? Hogyan segíthetnek a közúti közlekedés résztvevői a fiatal sofőrtanoncnak? Többek között ezekről is beszélgettünk tanulóvezetőinkkel.

Először is érdemes tisztázni, hogy a tanuló nem direkt bénázik, csak még rutintalan. Rengeteg új dolgot kell megtanulnia és ez időbe telik. „Nagyon komplex. Válts sebességet, nyomj kuplungot, nézd a visszapillantókat is, ne csak előre, figyeld a táblát, mi van, ha nincs tábla…” – kezdi Vivien. Veronika is hasonlóképp látja, főként, hogy ő még csak a tízedik forgalomban töltött órájánál tart. „Ez nagyon-nagyon összetett. Figyelj az autóra, a többi közlekedőre, a lámpára, a biciklisre, a gyalogosra... Egy idő után szinte beledilizik az ember az elején.”

Azt mind kiemelték, hogy a közlekedőknek kevés türelmük van a tanulóvezetőkhöz, elfelejtik, hogy valaha ők is mazsolaként kezdték és nekik sem esett jól, ha egy-egy szituációban dudaszó vagy kiabálás kíséretében nyilvánítottak véleményt a vezetési képességeikkel kapcsolatban. „Én azt vettem észre az elején, hogy nagyon sok türelmetlen autós van akik, igen nagy kellemetlenséget tudnak okozni néha. Példának egy parkolási szituációt szeretnék felhozni, ami velem történt meg. Nem tudtam olyan lendületesen nekiállni parkolni, mint ahogy egy rutinosabb sofőr tenné, hanem jóval lassabban és ezért nagyon erélyesen ledudáltak” – osztotta meg Szabolcs a kellemetlenségét.

Dani sajnos folyamatos kiabálás és dudaszó áldozata. „Ez azért rossz, mert nem érzem magam ügyetlenebbnek az átlagosnál. Az emberek olyanok, mintha teljesen idiótává válnának, amikor meglátják, hogy egy tanuló kanyarodik eléjük. Pedig én is csak vezetni szeretnék megtanulni. Nem értem miért kell megzavarni a mazsolát mondjuk parkolás közben, miért nem lehet csendben kivárni, amíg végez. Engem dudáltak le kereszteződésben, parkolásnál, egyszer pedig egy autó elég veszélyesen előzött meg városon belül, pedig ötvennel mentem. Az ilyesmi nagyon el tudja venni a kedvem.” Vivien szerint a közlekedőkből az empátia is hiányzik a tanulóvezetőkkel szemben. „Azt mondanám, hogy a leginkább az zavaró, ha kifogsz egy olyat, aki eszméletlenül türelmetlen, és abszolút nincs tekintettel arra, hogy ez neked még új. Villog, dudál, mert rossz sávban vagy és szeretnél átsorolni vagy picit késve indulsz el a lámpánál. Alapból stresszhelyzet van, és a türelmetlenségével az ilyenek csak hátráltatják a tanulót.”

A tanulóvezetők tele vannak kételyekkel, félelmekkel is. „Folyton attól félek, hogy baleset részese leszek. Elütök egy szabálytalan biciklist, gyalogost vagy nekem jön valaki. Ezt elég nehéz úgy leküzdeni, ha közben még türelmetlenkednek is veled” – mondja Vivien. „Én nagyon félek a kanyaroktól meg az árkoktól, ezért főúton lassabban tudok egyelőre menni, mint kellene. Meg nem tudom felmérni pontosan, hogy a sávban hol megyek éppen, mennyire vagyok közel a széléhez. Ezért folyton kerülgetnek, mindig olyan érzésem van, mintha le akarnának tolni” – meséli Amanda, akinek a főútvonalon való vezetés a mumus.

Nyilvánvalóan a friss jogosítványos fiatalok sem lesznek egyből szuper sofőrök, hiszen a megfelelő rutin megszerzéséhez jó pár ezer kilométert le kell nyomni a volán mögött. „Egy friss jogsis mindig igyekszik úgy vezetni, hogy ne hátráltasson senkit sem a közlekedésben, de ez ugye nem mindig megy, mivel úgy vezet, ahogyan azt megtanították neki. Addig, amíg nem szerez magának egy kis rutint, úgy fog mindent csinálni, mint az oktatáson”- emelte ki Szabolcs. Ezért nem csak a tanulóautókkal, hanem a „T” –jelzéssel ellátott kocsikkal is érdemes türelmesebbnek lennünk.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      

közösség

további frisss

lap tetejére