Közlekedésbiztonsági versenyen hengereltek a sárvári diákok

Frisss - fotó: Hornyák Emőke • 2017. április 11., kedd •
Kedd délelőtt két versenyt is rendeztek a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Söptei úti objektumában.
Közlekedésbiztonsági versenyen hengereltek a sárvári diákok

Az általános iskola 5-8. osztályos tanulói a Kerékpáros Iskola Kupán, míg a 10-12 éves diákok a Ki a mester két keréken? elnevezésű versenyen vettek részt április 11-én, kedden a délelőtti órákban, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Söptei úti objektumában. Az ügyességi feladatok mellett természetesen számot kellett adniuk elméleti tudásukról is a fiataloknak. Igazán nagy kihívás volt a kerékpárosok számára, hogy hibátlanul végigmenjenek a pályán, hiszen viharos széllökések is nehezítették a közlekedést. 

A megmérettetésen külön kategóriában versenyeztek a lányok és a fiúk. A „Kerékpáros Iskola Kupa” területi fordulóján a városi selejtezők után tizenhárom ifjú hölgy és huszonnégy fiatalember szállt harcba az első hely megszerzéséért.

A legügyesebbnek a sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola növendékei bizonyultak. A lányok mezőnyében Horváth Emma, a fiúknál pedig Szabó Botond diadalmaskodott. Érdekesség, hogy idén Vas megye ad otthont az országos döntőnek, így a két győztes május 16-18. között hazai pályán  is megmutathatja mit tud, hiszen a finálét Sárváron rendezik meg.

A Magyar Autóklub, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságával együttműködve szervezték meg a „Ki a mester két keréken?" elnevezésű versenyt. A kerékpározással kapcsolatos elméleti és gyakorlati feladatokat követően kiderült, hogy a sárvári Nádasdy Tamás Általános diákjait nem lehet legyőzni. A lányok mezőnyében Erdélyi Lili, a fiúknál Szlámer Kornél végzett az első helyen. Győzelmüknek köszönhetően kivívták az indulás jogát az országos döntőn. Amennyiben ott is hasonlóan jól szerepelnek, akkor az Albániában megrendezendő nemzetközi versenyre is kvalifikálhatják magukat.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére