Kézilabda: Csire Fanni pár év múlva az NB I-ben szeretne játszani

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke és Tóth Arnold • 2015. december 04., péntek •
A Kozma Szerszám – Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) szombat este a Celldömölk ellen lép idén utoljára pályára hazai közönség előtt. A meccs esélyeit a tizenhat esztendős balszélsővel, Csire Fannival latolgattuk.
Kézilabda: Csire Fanni pár év múlva az NB I-ben szeretne játszani

A Nagy Lajos Gimnázium sportosztályának diákja immár kilenc esztendeje foglalkozik a kézilabdával, első edzője Debreczeni György volt. Annak idején unokatestvérei javasolták neki, hogy sportoljon, először tornázott, aztán hamar kikötött a kézilabdánál. Fanni nyár óta tagja az SZKKA felnőtt keretének. 

Milyen a felnőttek között szerepelni?
Nagyon jónak tartom a közösséget, nagyon szeretek itt sportolni. Miután negyedmagammal felkerültem a felnőttek közé, hamar befogadtak a lányok, úgy érzem gyorsan beilleszkedtem a csapatba.

Miben kell még fejlődni?
Úgy érzem, hogy a védekezésben még hatékonyabbnak kellene lennem. Ugyanakkor a gyorsaságommal sok mindent kompenzálni tudok, illetve a sebességet kamatoztathatom a csapatjátékban. 

Továbbra is Szombathely és továbbra is kézilabda?
A terveim között egyelőre az szerepel, hogy jó pár évig még a kézilabda töltse ki az életemet a tanulás mellett. Szeretném, ha minél hamarabb, 2-3 éven belül már az NB I-ben szerepelne a szombathelyi kézilabdacsapat. Ez pedig azért sikerülhet, mert a klubvezetés szándékai és a Bölöni Roland által vezetett fegyelmezett és kemény edzések is ezt célozzák. 

A szabadidőben is téma a kézilabda? 
Természetesen, hiszen a legjobb barátnőm, Csépke Dominika is itt játszik, így aztán a tanulás mellett a sport is mindig szóba kerül, de bulizni is nagyon szeretek. A szabadidőmet egyébként szívesen töltöm a családtagjaim körében, a bátyám is sportol, ő a labdarúgás mellett kötött ki. 

Mi várható szombaton, a Celldömölk ellen?
Bízom benne, hogy ezúttal is magabiztos és közönségszórakoztató játékkal örvendeztethetjük meg szurkolóinkat és száz százalékos teljesítményünket megőrizve búcsúzhatunk a 2015-ös esztendőtől.   

A Kozma Szerszám–SZKKA – Celldömölk meccs szombaton 18 órakor kezdődik az Egyetemi Sportcsarnokban. A frisss.hu ÉLŐben tudósít a meccsről.  

 

közösség

további frisss

lap tetejére