Kánikula és veszélyei

SzR • 2015. július 04., szombat •
Szerda éjfélig hőségriadó van érvényben, a legfontosabb szabályokra figyelmeztet bennünket dr. Lórántffy Mária, az OMSZ nyugat-dunántúli regionális mentőszervezetének orvos-igazgatója.
Kánikula és veszélyei

Kik a legveszélyeztetettebbek?

Egyértelműen a csecsemők, az idős emberek, valamint azok a krónikus betegek, akik rendszeresen szednek vérnyomáscsökkentő gyógyszereket, vízhajtókat, különböző antidepresszánsokat.

A gyógyszerek esetében mire érdemes odafigyelni?

A gyógyszererek tárolására érdemes felhívni a figyelmet, hiszen a legtöbb gyógyszeren az olvasható, hogy szobahőmérsékleten lehet tárolni, ám ez normál esetben 22-24 fok, ami kánikula idején a 30 fokot is elérheti. Ilyenkor, hőségben ezeket a gyógyszereket is tanácsos hűtőszekrényben tárolni.

Nemcsak a gyógyszereket, a lakást is érdemes hűvösen tartani?

Igen, mindenféleképpen. Nagyon fontos, hogy reggel korán és este későn is szellőztessük át a lakást. Napközben pedig sötétítsünk, és zárjuk be a nyílászárókat.

A klíma is segíthet...

Igen, persze, amennyiben lehetőségünk van rá, a légkondicionáló berendezéseket se járassuk egész nap, hanem 2-3 óra használat után kicsit kapcsoljuk ki, állítsuk le, hiszen a klíma is nagyon kiszárítja a levegőt. Itt külön felhívom a figyelmet a klímaberendezések tisztítására, karbantartására, ami az autók esetében is nagyon lényeges, hiszen nagyon sok súlyos betegség okozója lehet a klímákban megrekedt, felszaporodott kórokozó.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy a kinti és a benti hőmérséklet között ne legyen lényeges különbség, maximum 5-10 fok legyen az eltérés a két érték között, hiszen a szervezetünk nem képes egyik pillanatról a másikra jól alkalmazkodni a nagy hőmérséklet-különbséghez.

Ilyenkor az is javasolt, hogy, aki megteheti, az maradjon lakáson belül, lehetőleg ne végezzen fizikai munkát, lehetőleg ne sportoljon intenzíven, aktívan a déli nagy melegben.

A túlzott napozás is káros lehet...

A napégés elkerülése miatt azt javasoljuk, főleg a gyerekeknek és az időseknek, hogy 11-15 óra között ne legyenek a Napon, ne napozzanak. Ellenkező esetben fokozottan kell figyelni a bőr védelmére, hiszen a bőr megjegyzi az információkat, tehát, ha újabb és újabb károsító hatás éri, akkor rosszindulatú, daganatos betegség elindításával is reagálhat.
A napszúrásnak különböző fokozatai vannak, hiszen beszélhetünk napégésről, de súlyosabb esetben a hőgutáról is. Utóbbivan nagyon ritkán találkozhatunk a mi éghajlatunkon, de az előbbi elég gyakori. Ha valaki tartósan tartózkodik a tűző napon és nem visel világos színű kendőt, sapkát, akkor ez bizony előfordul. ennek legjellemzőbb tünetete a fejfájás, szédülés, hányinger, hányás, émelygés, a testhőmérséklet emelkedése akár 39 fokra is. 40 fok felett pedig ez már életveszélyes állapotot is jelenthet. Ilyenkor nagyon fontos, hogy hűvös, szellőztetett helyre vigyük a beteget, hűtsük a testének hőmérsékletét akár kívülről, de akár gyógyszeresen is. Itassunk vele nagyon sok folyadékot, ha pedig ez már nem elegendő, akkor juttassuk kórházba.

A folyadékfogyasztás mennyire lényeges?

Rengeteg folyadékot kell ilyenkor fogyasztani, ez lehetőleg ne legyen magas alkoholtartalmú, ne legyen nagyon édes, illetve cukros és émelyítő. A kávékban és a teákban található koffein és teofilin tartalomról tudni érdemes, hogy ezek vízhajtó hatásúak, tehát, ha sok teát iszunk, akkor fokozottabban kell a folyadékpótlásra koncentrálni. Lázas betegeknél ez különösen fontos.   

Bőséges izzadás esetén gondolnunk kell a sópótlásra. Ha olyan mértékben veszítünk sót, amely már egészségkárosító, ennek egyébként klinikai tünetei is vannak – hányás, hasmenés, magas láz, szédülés, alacsony vérnyomás – ezekben az esetekben érdemes használni az izotóniás sóoldatot, de bizonyos magas NaCl tartalmú üdítőt is fogyaszthatunk, vagy jobban sózzuk ilyen melegben az étekelet, persze csak mértékkel.

Mennyire veszik komolyan az emberek a hőségriadókat, mekkora az esetszámok növekedése?

Ilyenkor valóban megnő az esetszám, de inkább az idős emberekhez megyünk, hiszen az ő szervezetüket inkább megviseli a tartósan nagy meleg, de a gyógyszerbevitel is jellemzően befolyásolja ezt.

Az öltözködés is fontos lehet...

Igen, ez is nagyon lényeges, azt javaslom, hogy a nyári ruházat szellős legyen és világos színű.

Egymásra is érdemes odafigyelni…

Ilyenkor különösen figyeljünk oda embertársainkra, hiszen utcán fekvő ember esetében sokszor az alkoholfogyasztásra gondolunk, pedig a hőség is okozhat ilyen tünetet. De az is előfordulhat, hogy alkoholfogyasztás és a hőség párosul és még drámaibb tüneteket tapasztalunk. Senkit ne hagyjunk magára, ne menjünk el mellette, hiszen minél több időt tölt az illető magára hagyva, annál jobban kitett a hőségnek, a levegővételére figyeljünk nagyon és hívjunk mentőt.

A strand is rengeteg veszélyt rejt...

Strandoláskor, amennyiben felhevült testtel ugrunk a jóval alacsonyabb hőmérsékletű vízbe, akkor a nagy hőfok-különbség miatt szívleállás is előfordulhat. Ezt érdemes elkerülni, de azt is, hogy fejest ugorjunk a sekély vízbe, hiszen nyakcsigolyatörés és bénulás is előfordulhat.    

közösség

további frisss

lap tetejére