Jó hangulatban kezdte meg a felkészülést a Haladás

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. augusztus 16., szerda •
Az első osztályba feljutott női röplabdások fizikai és erőnléti alapozással hangolnak a bajnokságra.
Jó hangulatban kezdte meg a felkészülést a Haladás

Dr. Mucsi Péter, a Haladás női röplabda együttesével feljutott az élvonalba. A néhány hetes nyári szünetben sem pihentek a szakemberek, hiszen szerkezetileg is átalakult a szakosztály. Mucsi Péter szakmai vezetőként dolgozik tovább, míg az első csapat kispadjára Igor Romakov ült. A szakvezetővel két éves megállapodást írtak alá a felek. Ezt követően kezdte meg a felkészülést a zöld-fehérek az új bajnoki szezonra. A frissen kinevezett edzővel tekintettük át a Haladás felkészülési tervét.

Az első benyomás nagyon fontos - árulta el Igor Romakov. Egy rendkívül fiatal, de sikerre éhes keretet vehettem át. Ebben nagy szerepe volt Mucsi Péter-Antonio Mircea Petre párosának. A csapat alapemberei közül 2-3 rutinos játékosnak már van élvonalbeli tapasztalata is. Ez pedig tovább ösztönzi a fiatalokat, hogy milyen magasságokba lehet eljutni, ha valóban komolyan célokat tűznek ki maguk elé. Fontos megemlíteni, hogy saját utánpótlásbázisunkra építünk, így több játékost dobunk majd a mélyvízbe.

 

A héten megkezdte a felkészülést a csapat. Milyen munkát végez jelenleg a keret?

Az atlétikapályának előnyét kihasználva, jelenleg a fizikai alapozásra helyezzük a hangsúlyt. Az első napokban kondicionáló edzéssel készülünk, majd délután a konditeremben erősítenek a lányok. Antonióval (Antonio Mircea Petre másodedző - a szerk.) közösen összeállított edzéstervnek megfelelően készülünk.

 

A programot színesíti edzőmérkőzés is?

Természetesen, azonban csak az alapozást követően. Augusztus utolsó hetében a Kaposvár együttesével játszunk felkészülési mérkőzéseket, majd jöhet a technikai elemek csiszolása. Megpróbálunk minden pillanatot eredményesen felhasználni, hogy a bajnoki rajtra tökéletes állapotban legyünk. Ám addig tervben van néhány torna is, amelyen részt veszünk, azonban az időpontok még nincsenek lekötve.

közösség

további frisss

lap tetejére