Jelmezes sportolók, bálozó olimpiai hagyományőrzők

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. február 05., vasárnap •
A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület szombat este rendezte meg a már hagyományos farsangi bálját. A Tó vendéglőben még a 2024-es olimpiai pályázatot is jelmezben népszerűsítették.
Jelmezes sportolók, bálozó olimpiai hagyományőrzők

Nem kevés egykori nagy sportoló is megjelent a Halmay-bálon, hiszen az egykori 11-szeres válogatott Halmosi Zoltán és neje Séfer Rozália, az ugyancsak egykori zöld-fehér kiválóság, Király Ferenc, valamint a Vitéz Lászlónak öltözött edző-kiválóság, Németh László, a Dobó SE trénere is bálozott, de nem hiányozhatott Dvorán Dusán, Magasfalu (itt született Halmay Zoltán – a szerk.) polgármestere és az általa vezetett delegáció sem. 

Húsz éve tevékenykedik az olimpiai eszme szolgálatában a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület – hangsúlyozta a bált megnyitó beszédében Horváth Vilmos, az egyesület elnöke, aki visszatekintve elmondta, hogy első alkalommal negyvenen sem voltak a Somogyi vendéglőben, ma viszont már 10 éve ugyanitt, a Tó vendéglőben százharmincnál is több vendég tisztelte meg a vidám rendezvényt. 

A bálok arról szólnak, hogy eltemessük a telet, hogy még együtt szórakozzunk, mulassunk – hangsúlyozta Horváth Vilmos, majd bejelentette a várva-várt fellépőket, melyek közül elsőként 2Beat szórakoztatta a nagyérdeműt. 

ITT már megírtuk, hogy Két hete hatalmas sikert aratott az egyik közösségi oldalon közzétett Kovács Kati dal, a "Ha legközelebb látlak" akusztikus verziója: az énekes-gitáros páros előadását azóta már több tízezren nézték meg. Kocsis-Alföldi Alexandra és Kovács Ervin most újabb slágert, a  ,,Múlnak a gyermekévek” címűt i s megszólaltatta. 

Ezt követően a ,,Fölszállott a páva” című tehetségkutató döntőjébe jutott, egy ország által megismert 8 éves dozmati néptáncos adott műsort. A Halmay-bálon mindenki Molnár Bence táncát nézte figyelmesen, és persze a vastaps is kijárt.

Sőre Péter BMX flatland világbajnok ezúttal karikával bemutatott fantasztikus műsorral varázsolta el a báli közönséget, majd jött az ünnepi vacsora, aztán a tánc hajnalig. A 130 résztvevőből számos bálozó jelmezben jelent meg. 

Lasch Béla, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület elnöke pingvinmezbe bújt, mert – mint mondja – az unokája a Szombathelyi Pingvinek csapatában kezdett játszani, majd a Zalaegerszegi Titánok együttesébe került, ahonnan egyenes út vezetett az U14-es korosztályos válogatottba.

A Dobó SE egyik versenybírája pedig öltözetével és teljes megjelenésével a 2024-es hazai rendezésű olimpiát reklámozta. Amikor a magyar csapat zászlóvivője, dr. Grünwald János megérkezett, mindenki felállva tapsolt.

A hajnalig tartó tánchoz és a jó hangulathoz szükséges zenét a Tequila együttes szolgáltatta.

Akinek pedig szerencséje lett a tombolán, azt ünnepelhette, hogy elutazhat a krakkói pünkösdi hétvégére. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére