Könnyebb az életmentés: Javuló komfortérzet

szróbert-HCs • 2014. október 01., szerda •
Összesen háromszázhúszezer forintot érnek azok, a felszereléshez tartozó téli kabátok, melyeket Puskás Tivadar polgármester adott át a szombathelyi járási Borostyánkő katasztrófavédelmi mentőcsoport tagjainak. A komfortérzetet jelentősen javító téli kabátok megvásárlásáról a szombathelyi Közgyűlés tagjai döntöttek.
Könnyebb az életmentés: Javuló komfortérzet

A polgármester saját hitvallását és élményeit elevenítette fel az esemény elején, amikor elmondta: olyan bajtársakkal vagyok körülvéve, akikkel adott estben együtt dolgozhatok majd. Ahogy múlik az idő és vezetőként azt látom, hogy mindehhez feltételeket is teremteni kell, akkor már a feladat-végrehajtás minősége is fontossá válik számomra. 
A munka sava-borsa az, ami a kivonulás közben történik, ám a feltételek megteremtése nélkül nem lehetne az effektív mentőmunkához nekilátni. Ha egy vezetőben benne van ez az alapszemlélet, akkor azzal a felszerelés, a kivonulás biztonságát akarja támogatni, s ezzel a mentendő érdekében cselekszik. Mindent a betegért, a sérültért, a rászorulókért teszünk – tette hozzá Puskás Tivadar, aki azt is elmondta, hogy amikor a megkeresés megérkezett, akkor rögtön azt válaszolta a szombathelyi képviselőtestület, hogy ezt a kérést természetesen teljesíteni kell. 

Ezt követően a város első embere átadta Szombathely által juttatott felszerelést, a mintegy háromszázhúszezer forint értékű téli kabát öltözeteket a Borostyánkő mentőcsoport tagjai számára.       
Dr. Unger István tűzoltó ezredes, a Vas megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettese miután megköszönte a téli kabátokat, arról beszélt, hogy a járási mentőcsoportok létrehozása helyes döntés volt, hiszen a megalakulás után, már a nemzeti minősítő gyakorlaton is túljutottak az érintettek. 
Az első tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a mentőcsoportok nagyon sok tekintetben tudtak segíteni a rászorultaknak. A kabátok javítják az állomány komfortérzetét, és azt kívánom magunknak, hogy minél kevesebbet kelljen használni azokat – fűzte hozzá Unger ezredes. 

Az eseményen jelen volt a szombathelyi járási hivatalvezető, és a Borostyánkő Mentőcsoport parancsnoka is. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére