Irakban, de a frontvonaltól távol

SzR-MTI-honvedelem.hu • 2015. április 01., szerda •
Kedden két fontos, honvédelemmel összefüggő irományt is tárgyalt az Országház. Először az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekről szóló határozati javaslatot, majd a katonai életpályáról szóló törvényjavaslatot. A beterjesztő Hende Csaba honvédelmi miniszter volt.
Irakban, de a frontvonaltól távol

A magyar katonák Irakban, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban a frontvonaltól távol látnák el feladatukat, támadó jellegű harci tevékenységet nem végeznének - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a katonai szerepvállalásról szóló határozati javaslat ismertetésekor.

Az önkéntesen jelentkező katonákból álló százötven fős kontingenst az iraki Erbilben állomásoztatnák és a kiképzésében részt vevő erők számára látnának el „katonai erő megóvására” vonatkozó feladatokat 2017. december 31-ig - ismertette a honvédelmi miniszter hozzátéve: Magyarországnak érdeke fűződik csatlakozni a koalíciós erőkhöz, mivel az Iszlám Állam Európára, így ránk is fenyegetést jelent egzisztenciálisan és gazdaságilag is.

Hende Csaba kifejtette: az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa egy több mint hatvan államból álló koalíciós erőt hozott létre, ezek az erők segítik az iraki hadsereget a harcokban. Magyarország részvétele ebben példa arra, hogy hazánk nem csak a nyugati szövetési rendszer nyújtotta biztonság élvezője, de felelősségteljes tagja is.

közösség

további frisss

lap tetejére