Huszonkettes mezben

Szita Róbert • 2015. november 06., péntek •
Szendrei Barbara – mint mondja – jó döntést hozott, amikor Szombathelyre jött kézilabdázni. A Kozma Szerszám – Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia beállósa szombat este a tapolcaiak ellen szeretné bizonyítani tehetségét.
Huszonkettes mezben

A 21 esztendős kézilabdázó tíz éve sportol. A Ferencváros csapatában az ifi és a junior válogatottságig vitte. 2011-ben tagja volt az EB bronzérmet nyert magyar korosztályos válogatottnak. Aztán felkerült a Ferencváros felnőtt csapatához, ahol egy sajnálatos sérülés, nevezetesen keresztszalag-szakadás miatt nem tudott visszatérni a fővárosi zöld-fehérekhez. Ezért aztán 2014-ben a fővárosból a Haladás VSE csapatához szerződött. A szombathelyi lányok hamar befogadták, a barátnővel, Gaylhoffer Ildikóval pedig már kilenc esztendeje ismerik egymást.

A Szombathelyre szerződés jó döntés volt?
Mindenféleképpen. Nagyon jól határoztam, amikor Szombathelyre jöttem kézilabdázni. Ma sem döntenék másként.  

A beállós számára mi a legfontosabb?
Beállósként úgy érzem, hogy a gyorsaság a legfontosabb. Fejlődni azonban mindig lehet, hiszen ennek a sportágnak is a gólszerzés a sava-borsa. Szeretnék tehát minél több gólt dobni, illetve a csapatjátékot hatékonyabbá tenni.    

És a csapat számára mi a legfőbb cél?
Szeretnénk az NB I-ig menetelni, minden évben egy osztállyal feljebb lépni. Ennek érdekében mindent megteszünk, a meccseken és az edzéseken is a legnagyobb erőkifejtéssel dolgozunk, igyekszünk a maximumot kihozni magunkból. 

Milyen a közösség?
Szerintem egyre jobb csapat kovácsolódik össze, nagyon sok időt töltünk együtt. Egyaránt kitűnően érezzük magunkat, ha pizzázni megyünk, de akkor is, ha az újraélesztést gyakoroljuk be. Megy a szekér, nagy fölénnyel nyerjük a meccseket és bízunk benne, hogy ez a sorozat folytatódik.

Hétvégén bajnoki, aztán szerdán a várva-várt kupameccs következik…
A Tapolca ellen nagy arányú győzelmet várok, ott nem szabad, hogy gond legyen. A szerdai, Mosonmagyaróvár elleni kupameccsen is van esélyünk, már a hétközi edzéseken is ez volt a beszédtéma. Szerintem van keresnivalónk az NB I-es csapat ellen, hiszen fegyelmezett játékkal, a ziccerek hatékony kihasználásával és a stabil védekezéssel méltó ellenfelek lehetünk.  

A lelkes közönség most is nélkülözhetetlen lesz? 
Természetesen. A továbbjutáshoz szükséges, hogy minél nagyobb létszámban látogassanak ki lelkes szurkolóink, és buzdításukkal segítsenek át bennünket az esetleges nehéz pillanatokon, illetve a meccs hajrájában teremtsenek pokoli kupahangulatot. Az biztos, hogy a barátnőim és a barátom is a nézőtéren lesz. 

A kézilabdázónak van szabadideje?
Nem sok szabadidőm van, hiszen a játék mellett OKJ-s képzésen tanulok, kézilabda-edzői tanfolyamra járok. Emellett gyerekekkel, 6-11 éves korúakkal is foglalkozom, a Váci Mihály Általános Iskolában vezetek tréningeket. 

Szendrei Barbara szombat este a tapolcaiak ellen is huszonkettes mezben lép pályára, és azt ígéri, hogy a meccs végén a gólkülönbség is közelít majd a huszonkettőhöz.  

 

közösség

további frisss

lap tetejére