Hát én immár ,,mit" válasszak?

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2015. november 05., csütörtök •
A pályaválasztás előtt álló diákok és a pályakorrekcióra kényszerülő felnőttek egyaránt sok hasznos információt szerezhetnek csütörtökön és pénteken, a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Pályaválasztási és Képzési Kiállításon. Az érdeklődőket a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Oladi Szakképző Iskolájában várják.
Hát én immár ,,mit válasszak?

A régióban működő középiskolák, főiskolák, valamint a piacon szereplő képzési intézmények és felnőttképzők mutatkoznak be a szombathelyi pályainfón. A Vas megyei Kormányhivatal rendezésében, az Oladi Szakképző Iskolában 38 kiállító, közöttük 31 középfokú oktatási intézmény vesz részt, így a többi között a pékek, a fodrászok, a könnyű- és a gépipar szakmai képzését is bemutatják, de hidegtálakat is készítenek.


Az iskola színháztermében Puskás Tivadar polgármester azt hangsúlyozta, hogy a diákokról, a jövőnkről szól ez a kiállítás. 


Akkor haladunk jó irányba, ha a gazdasági és társadalmi igényekhez alakítjuk a képzési irányokat. Az utóbbi 5 évben Szombathelyen másfélszeresére nőtt a GDP, ez pedig a helyi cégeknek és a megfelelő képzettségű munkaerőnek köszönhető. Jó példa erre, hogy a Vasi megyeszékhelyen szeptemberben beindulhatott a műszaki felsőoktatás, ezzel pedig élő munkaerő-igényt elégítünk ki, hiszen műszaki végzettségű emberekből ebben a térségben munkaerő-hiány tapasztalható. Csak akkor működik a város hatékonyan, ha megfelelően képzett, foglalkozásukat, hivatásukat szerető emberek kiteljesíthetik az életüket – tette hozzá a polgármester. 

A kétnapos kiállítást Ágh Ernőné, a Vas megyei kormányhivatal főigazgatója nyitotta meg, és beszédében azt hangoztatta, hogy ,,csak akkor tudjuk hivatásunknak szentelni magunkat teljes egészében, ha meg is élünk belőle”.   


A frisss.hu-nak a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője, Harangozóné Vígh Ilona elárulta, hogy a Hunyadi úton található és erre a két napra az oladi iskolába települt FIT – foglalkoztatási tanácsadó iroda – kiscsoportos foglalkozásokon segíti hozzá a diákokat, szülőket ahhoz, hogy mind a pályaválasztásban, mind a pályakorrekcióban jó döntések szülessenek. Ebben pedig a többi között beszélgetések, videofilmek, mappák, érdeklődés- és képességvizsgáló kérdőívek, sőt még grafológiai íráselemzés is segíti az érdeklődőket. 

Szakmai programokat is tartanak, csütörtökön a szakképzés rendszerének átalakulása, illetve a második szakma ingyenes megszerzésének lehetősége lesz a fórum témája. Ezen az iskolaigazgatók mellett középvállalkozások vezetői, a felnőttképzésben érintett szakemberek és pályaorientációs felelősök is részt vesznek.

A pályaválasztási és képzési kiállítás csütörtökön és pénteken is 9-17 óráig várja az érdeklődőket.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére