Három napig a röplabda lesz a főszereplő a Tófürdőn

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2017. augusztus 05., szombat •
A szervezők a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkire gondoltak, ráadásul komoly csatákat is láthatunk.
Három napig a röplabda lesz a főszereplő a Tófürdőn

Péntektől vasárnapig várja a sport és a röplabda szerelmeseit a Szombathelyi Sportiskola, a Vasi Sport Akadémia és a Haladás VSE a Szombathelyi Tófürdőre. A látványos mérkőzések megtekintése mellett lehetősége lesz mindenkinek kipróbálni az ülő és a víziröplabdát is.

Bedőcs Gergely főszervező elárulta, hogy a rendezvény célja nem csak a sportág népszerűsítése, hanem inkább a mozgás megszerettetése.

Szerencsére az időjárás tökéletesen ideális lesz arra, hogy bepillanthassunk ennek a csodálatos sportág szépségeibe. Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy mindenkit megmozgassunk. Ennek megfelelően pénteken az utánpótláskorú gyerekeknek szerveztünk egy házibajnokságot, illetve a sportághoz kapcsolódó egykori és jelenleg is aktív sportolókat meginvitáltuk egy könnyed mérkőzésre.

Természetesen nem csak a mozgással próbálják építeni a közösséget, hiszen bográcsgulyással is kedveskedtek a szervezők és könnyed beszélgetésre is lehetőség nyílt.

Nagyon örülünk, hogy a sportág egyik leghíresebb szaktekintélye, Dr. Kotsis Attiláné is elfogadta a meghívásunkat. Személyében nem csak egy legendát köszönthettünk a vasi megyeszékhelyen, de az eredményhirdetésnél is tevékenyen közreműködött.

A pénteki könnyed ráhangolódást követően mától igazi látványos mérkőzéseket láthatnak az érdeklődők. Délelőtti óráktól egészen estig pattog majd a labda.

Szombaton a profik lépnek majd pályára és a férfi valamint a női párosok csapnak össze az aranyérem reményében. Előzetesen több mint 20 csapat adta le a nevezését, amely igen tekintélyes létszámnak mondható. A nőknél több induló lesz, azonban a férfiaknál szakmailag erős mezőny várható - mondta Bedőcs Gergely.

Vasárnap a vegyes és a vegyes párosok dönthetik el ki a legjobb a szombathelyi versenyen. Aki pedig kedvet kapna a mozgáshoz feltétlenül próbálja ki a strand-, az ülő vagy épp a víziröplabdát, mert erre is lehetőség lesz a helyszínen.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére