Halmosi Péter: az eddigi legnehezebb szezon jön!

Szita Róbert - Fotó: frisss.hu • 2017. július 15., szombat •
A Haladás legrutinosabb mezőnyjátékosával a mai bajnoki rajt előtt beszélgettünk.
Halmosi Péter: az eddigi legnehezebb szezon jön!

Startol a 2017/2018-as bajnoki szezon, kíváncsiak voltunk a csapatkapitány véleményére, hogy mit vár a csapattól. 

Cucu, szerinted sikerült megfelelően felkészülni az új idényre?
Azt gondolom, már megszoktuk, hogy nyáron kevés szünettel rendelkezünk, utána pedig rövid a felkészülési időszak, de szerintem 2-3 hét alatt a szervezet nem tud annyira leülni, visszaállni, hogy ne lehessen visszahozni a korábbi állapotot. Ezért is gondolom úgy, hogy a 4 hét elég volt, hogy erőben újra rendben legyünk.

A nyáron jöttek is, mentek is játékosok, összeállt már a Hali?
Nem azért mondom, mert barátom volt, de Iszlai Bencét nehezen pótolhatjuk, hiszen kulcspozícióban szerepelt a zöld-fehér mezben, mind védekezésben, mind előre történő játékban. Jöttek erősítések a csapathoz, viszont, amit az Iszi tudott, azt kevesen tudják a magyar NB I-ben, illetve azok a legjobb csapatokban játszanak. Mennyire lettünk csapat? Azt majd a mérkőzések bizonyítják! 

Hová érhet oda a bajnokság végén a csapat?
Nagyon nehéz ezt előre megjósolni. Szerintem, amióta 12 csapatos lett az NB I, az idei lesz a legnehezebb szezonunk. Minden pontra szükségünk lesz, kiélezett küzdelmek, nagyon nehéz meccsek várhatók. Tartok az idei bajnokságtól, de bízom a jó rajtban. 

És ma este mi várható?
A Honvéd ellen szerencsénk lehet, hiszen a hét közepén BL-selejtezőt játszott a Kispest, így talán meglephetjük őket.     

A Honvéd-Haladás bjnoki 20 óra 30 perckor kezdődik. Kövesse velünk az eseményeket!  
 

közösség

további frisss

lap tetejére