Halász Bence vette át az olimpiai bajnokok zászlaját

szróbert-masz.hu • 2014. augusztus 01., péntek •
A II. Nyári Ifjúsági Olimpiára utazó 57 magyar sportoló július 31-én ünnepélyes eskütételen vett részt, ahol a fogadalom szövegét két úszó, a négy évvel ezelőtti, szingapúri ifjúsági olimpián aranyérmes Kapás Boglárka és London ötkarikás bajnoka, Gyurta Dániel mondta elő. Az olimpiai bajnokok nemzeti színű zászlóját Halász Bence kalapácsvető vette át Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázótól. A szombathelyi Dobó SE 17 esztendős versenyzőjéről Németh Zsolt mesteredző a frisss.hu-nak elmondta, hogy Bence éremért utazik Nankingba.
Halász Bence vette át az olimpiai bajnokok zászlaját

Az augusztus 16. és 28. között Kínában megrendezendő ifjúsági ötkarikás játékokon 204 ország sportolói vesznek részt. Magyarországot 16 sportágban 26 fiú és 31 lány sportoló képviseli a 15-18 éves fiatalok világeseményén.
A legnépesebb csapattal az atléták büszkélkedhetnek, akiket tízen reprezentálnak a játékokon. Utánuk az úszók és a kosárlabdázók következnek, egyaránt nyolc-nyolc fővel. Utóbbiak révén egyébként csapatsportágban Magyarország most először vehet részt az ifjúsági olimpián.
Nagy Zsigmond csapatvezető, a MOB nemzetközi igazgatójának korábbi nyilatkozata szerint az a célkitűzés, hogy a magyar csapat a nemzetek rangsorában kerüljön be a legjobb tízbe. Véleménye szerint Kínában akár a négy évvel ezelőtti szereplést is túlszárnyalhatják a sportolók, amikor is Magyarország 7 arany-, 4 ezüst- és 6 bronzéremmel a nyolcadik legeredményesebb ország volt.

közösség

további frisss

lap tetejére