Gyurátz Réka: az alapozás nagyon kemény, de soha sem volt egyszerű

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2017. január 02., hétfő •
A Dobó SE 21 éves kiválósága 70 méter feletti eredményeket akar szállítani.
Gyurátz Réka: az alapozás nagyon kemény, de soha sem volt egyszerű

Az a célom, hogy sokkal jobban szerepeljek 2017-ben, mint tavaly. Szeretnék magabiztosan 70 méter feletti eredményeket dobni. Minél több világversenyre ki akarok jutni és ott természetesen minél jobb eredményt szeretnék elérni. Az U23-as Európa-bajnokság lesz az idei legnagyobb verseny számomra, de a felnőtt világbajnokságra és a márciusi Téli Európa Kupára is meg akarom váltani a repülőjegyet, aztán persze a jó szereplés is összejöhet – nyilatkozta honlapunknak Gyurátz Réka. 

A fiatal tehetségről Németh László edzőt is megkérdeztük, szerinte Réka nagyon keményen dolgozik és már a technikai finomságokra is kezd ráérezni. 

Réka 2017-ben először két hét múlva áll dobókörbe. A téli dobóverseny Szombathelyen lesz. 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére