Gól nélküli első forduló Szombathelyen

szróbert • 2014. március 02., vasárnap •
A labdarúgó NB I. 18. fordulójában, a Haladás-MTK meccs előtt Artner Tamás, a hazaiak mestere nagyon nehéz összecsapásra számított, de minimális győzelmet remélt. A kieső helyen tanyázó, de szebb időket is megélt MTK valóban megnehezítette a zöld-fehérek dolgát és a mieink ,,csak” kapufákig jutottak, így aztán az eredményjelzőn a meccs végén is 0-0 szerepelt. Nézze meg képeinket a cikk alatt!
Gól nélküli első forduló Szombathelyen

Helyszíni tudósítás a Rohonci útról

Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Dvorschák (Németh M. 46.), Bosnjak - Nagy G., Simon, Fehér,  Halmosi - Hrepka (Szakály, 82.), Radó 5. Edző: Artner Tamás

MTK: Hegedűs - Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Poór - Vass Á., Pölöskei - Horváth Zs. (Batik, 61.), Kanta, Bese (Csiki, 46.) - Torghelle (Eppel, 88.). Edző: Garami József

A mérkőzést Farkas Ádám vezette, segítői Bozó és Szalai voltak, a nézőtéren a 2500 fős közönség soraiban foglalt helyet Pintér Attila szövetségi kapitány, de ott volt Jordán Tamás vezetésével a Weöres Sándor Színház társulatának több tagja is.

A mérkőzés előtt a 70 esztendős Rátkai Lászlót köszöntötték, aki korábban több mint száz meccsen viselte az NB I-es Haladás mezét, majd a hét elején elhunyt Novák Dezső emlékére következett 1 perces néma tiszteletadás.

Haladás FC – MTK Budapest 0-0

1’ – Rátkai László végezte el a kezdőrúgást, majd a Hali kezdte a játékot.

Folyamatosan vezette ezekben a percekben a támadásait a Haladás, de igazi átütő erő nem volt ezekben.

17’ – Sokadik szögletet végezhette el Radó, beadása után azonban mellé szállt a szombathelyiek fejese.

28’ – Az első feljegyezhető MTK akció, melynek végén Pölöskei lőtt fölé.

39’ – Hrepkának adódott 2 helyzete is, de nem használta ki sajnos egyiket sem.

A szünetben a Haladás és az MTK is cserélt.

47’ – Radó léphetett ki a labdával, de Hegedűs kapus az utolsó pillanatban még tisztázni tudott.

49’ – Előbb Hrepka ajtó-ablak helyzetben hibázott, majd a kipattanó labdát Németh M. vágta fölé, óriási lehetőség volt mindkettő.

55’ – Halmosi lépett ki gyönyörűen, de lövése a kapufán csattant. Sok a kimaradt Hali helyzet.

57’ – Simon Á. kapott sárga lapot.

60’ – Fehér és Kálnoki Kis egyszerre kapott sárgát.

 68’ – Megint Hrepka előtt adódott lehetőség, de most sem találta el a kaput a csatár.

73’ – Nagy G. óriási lökete a felső lécről pattant ki, ez gólt érdemelt volna.

81’ – A csereként beállt MTK játékos, Batik lőtt fölé.

90’+3’ – Vége, nem esett gól a meccsen, Haladás-MTK 0-0.

Artner Tamás: Az első félidőben nem találtuk a játék ritmusát, a másodikban viszont, a csere után dinamikusabbakká vált a futballunk, megvoltak a lehetőségeink, ám ezeket kihagytuk. Az MTK nagyon jól és szervezetten védekezett. Jó pályán nagyon jó meccset játszottunk volna, ám ezen a talajon nem lehetett passzolni, rágyorsítani, kombinatív játékot játszani. Nagyon várom már, hogy egy-két éven belül kicseréljék a gyepet. Megköszönöm szurkolóink biztatását, parádés támogatást kaptunk a "B"-középtől.

Garami József: Az első félidő az elképzeléseinknek megfelelően alakult, kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt. A másodikban valamiért elveszítettük játékunkat, megbomlott a védekezésünk, előre pedig veszélytelenek voltunk. A Haladás feljött, jól játszott, több helyzetet kialakított. Ezúttal kapusunk nagyszerűen védett. Az utóbbi években kevés pontot szereztünk a Hali ellen, így a mainak örülni tudok.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére