Futsal: Új idény előtt a Swietelsky-Haladás VSE

szróbert • 2014. augusztus 23., szombat •
Augusztus 25-én, a Szeged ellen kezdi meg bajnoki szereplését a Swietelsky-Haladás VSE futsal csapata. A frisss.hu megtudta, hogy az új igazolásokkal és Marcos Angulo vezetőedző irányítása alatt már eddig is sokkal célratörőbb és tudatosabb lett a szombathelyiek csapatjátéka.
Futsal: Új idény előtt a Swietelsky-Haladás VSE

Az augusztus 22-i sajtótájékoztatón Homlok Zsolt, a Haladás VSE ügyvezetője elmondta, hogy tartós és stabil alapokra épülő csapatépítésbe kezdett a csapat.
Ennek során a Haladás VSE-vel és az Illés Akadémiával együttműködve szeretnénk stabilizálni a futsal csapatot. Jó és vérmes reményeket célzó terveink vannak – tette hozzá Homlok Zsolt.

Bokor Zsolt szakosztályelnök hozzáfűzte, hogy hosszú távra terveznek, és a jövőbeni fő cél a sportág további tanulása a nemzetközileg elismert szakemberrel, az új edzővel, akivel már most láthatóan sokat gyorsult a játék, célratörőbb és tudatosabb lett a csapat.

Marcos Angulo vezetőedző, aki Szlovákiában szövetségi kapitány maradt, de mellette felvállalta a Haladást, kiemelte: Korábban is ismertem már néhány játékost, de a fiatalok most meglepetést okoztak nekem, mert szerintem hamarabb beválnak, mint gondoltam. Lépésről lépésre kell eredményeket elérni, biztos vagyok benne, hogy hamar jönnek majd a sikerek.
A vezetőedző szerencsésnek nevezte, hogy az Illés Akadémia és a Haladás fiataljait is a csapathoz lehet majd hozni, hiszen nem mindenki lehet nagy pályán szereplő, profi focista.

A csapathoz érkezett Öreglaki Norbert mezőnyjátékos, aki már több alkalommal a válogatottal készülhetett, valamint Tyukász Péter kapus, mindketten nagyon tehetségesek. Angulo kezei alatt fociztak eddig mindketten. Sikerült megállapodni velük és követték az edzőt Szombathelyre.
Az első bajnoki hétfőn lesz, ezt a szegediek ellen vívja majd Marcos Angulo csapata, aki a frisss.hu.nak elmondta: remélem nyerni fogunk, és az esztendő végén az első hat helyezés valamelyikét szerezhetjük meg.

 

közösség

további frisss

lap tetejére