Fűt vagy dugózik?

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. május 29., vasárnap •
Véget ért a négynapos izgalmas verseny, a pilóták jól teljesítettek, valamennyi hőlégballon biztonságban leszállt. Az I. Szent Márton Kupa nemzetközi verseny eredményhirdetésén jártunk.
Fűt vagy dugózik?

Már csütörtökön megkezdődött az I. Szent Márton Kupa Nemzetközi Hőlégballon-verseny, melynek szervezői, az ŐrvidékHáz munkatársai különös figyelmet fordítottak arra, hogy olyan országokból érkezzenek a részvevő csapatok, amelyek valamilyen szempontból kapcsolódnak Szent Mártonhoz. Arra is tekintettel voltak, hogy mindenki számára bemutassák a hőlégballonozás tudományát, ezért már csütörtök este a Fő téren várták a kíváncsiskodókat. 

A verseny 
A program szerint pénteken és szombaton a kora reggeli órákban, valamint délután emelkedtek a magasba az óriás ballonok. A hőlégballonos repülés sajátossága, hogy bizonyos erősségű szélnél nem biztonságos a ballon használata, ezért a verseny igazgatója közvetlenül a rajtok előtt döntötte el, hogy eldördülhet-e a startpisztoly. A hivatalos szél-határ 30 km/óra volt, amennyiben ennél erősebb szél fújt, az adott rajt elmaradt.
Az ötödik "rajtot" vasárnap reggel tekinthette meg a nagyérdemű. A versenyen, a felemelkedést követően az akkor éppen uralkodó széliránynak megfelelően a ballonok átszálltak a város felett, versenyszámokat hajtottak végre, majd alkalmas helyen leszálltak. Aztán a csapatok összepakolták a ballonokat és tartozékait, visszaszállították a Sportligetbe és indulhatott a következő kör.
A nemzetközi versenyen nemcsak a látványosság volt a fő cél, hiszen a csapatoknak komoly feladatokat kellett végrehajtaniuk, vasárnap például a tervek szerint egy felakasztott, óriási kulcsot kellett volna magukhoz venniük a Sportligetből úgy, hogy közben nem lehetett volna leszállni. Azaz repülés közben kellett volna megfelelően megközelíteniük a begyűjtendő kulcsot. Sajnos ez a program a kedvezőtlen viszonyok miatt elmaradt, egy függeszkedést azonban kipróbálhattak a nagy türelemmel rendelkezők. 

A kiegészítő programok
A versenyhez kapcsolódóan szombaton főzőversenyt és borszemlét rendeztek, a vasárnapi fesztiválprogram során pedig a Sportligetben – már a gyermeknaphoz kapcsolódva –Szent Márton társasjátékok és mesekönyvek bemutatóját tekinthettük meg, de megkóstolhattuk Szent Márton tortáját, süteményét is. A városunk kultikus 30Y buszjárata pedig a Történelmi Témapark és a Sportliget között "ingázott", hogy az összehangolt programokban résztvevő gyerekek minél egyszerűbben tudjanak az egyik gyermekhelyszínről a másikra eljutni.
A hőlégballon-versenyről Pál Dávid versenyigazgatótól megtudtuk, hogy napkelte előtt és napnyugta előtt volt érdemes az égre tekinteni és a versenyt élvezni, de még ekkor is beleszólhatott az OMSZ, illetve a 100, a 300 és az 500 méteres magasságokban uralkodó szélirányok. A pilóta mindenesetre igyekezett az adott szélréteg elérése után az adott célba jutni, persze az is fontos volt, hogy ,,fűt vagy dugózik"?.  


Ez nem a magányos emberek sportja, hiszen 4-5 ember kell egy ballon felállításához, közülük egy a földön is marad és autóval követi a 2200, 3000 vagy éppen 4000 m3-es ballont - tette hozzá a versenyigazgató.

A díjakat Mészáros László, a Magyar Repülő Szövetség elnöke adta át.  
Az 1. Szent Márton Kupa Nemzetközi Hőlégballon-verseny végeredménye: 
1. Konecsni Jenő és csapata (Budapest)


2. Molnár Csaba és csapata
3.  Berecz Rita és csapata
A különdíjat szintén a Szent Márton Kupa győztese vehette át. 

Erdős Zoltántól, a Szombathelyi Repülőklub titkárától megtudtuk, hogy teszteket is kitöltöttek a 4 napos eseménysorozat alatt, melyek közül tizennégyet hibátlanul sikerült. A sorsolással kihúzott győztes sétarepülést nyert, a gyermekek számára hirdetett verseny nyertese pedig társasjátékot és puzzle-t kapott ajándékba.  

Farkas Csaba, az ŐrvidékHáz igazgatója rövid értékelőjében a frisss.hu-nak elmondta, hogy a hagyományteremtő szándékkal megrendezett verseny sikeres volt, így 2017-ben is lehetnek hőlégballonok Szombathely felett. .  
Jövő héten Hajdúszoboszlón folytatódik a ballonos rendezvények sora. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére