Fitten, frissen ősszel is

frisss, biopont.hu • 2019. október 13., vasárnap •
Miért érezzük magunkat fáradtabbnak? Erre is keressük a választ.
Fitten, frissen ősszel is

Beköszöntött az ősz, érkeznek a hűvösebb esték, reggelek. Nincs könnyű dolga az emberi szervezetnek, hiszen a kánikulai napok után viszonylag gyorsan alkalmazkodni kell a lehűléshez, viszont nappal még magasabb a hőérzetünk, így ismét itt az ideje a réteges öltözködés elkezdésének.

De vajon miért is érezzük magunkat fáradtabbnak? Azon kívül, hogy az iskolás, óvodás gyerekek szüleinek újra korábban csörög a vekker, a korai sötétedés magával hozza azt, hogy nő a szervezetünk melatonin szintje, így hamarabb álmosak leszünk. De mivel teendőnk még sok, nehezen tudjuk magunkat kipihenni. A hidegebb estéken kompenzálunk olykor nehezebb ételekkel, édességekkel, ezek is elnehezítenek, fáradtabbá tesznek. Kevesebbet vagyunk friss levegőn, ez sem tesz jót a közérzetünknek. Ahogy pedig egyre hidegebb lesz, szervezetünk védekezőképessége is gyengül, így könnyebben utolérnek bennünket a vírusok és megbetegedhetünk.

Érdemes mielőbb felvenni a harcot, és megerősíteni immunrendszerünket. Ha vonzóbb is lehet a bekuckózás, azt hagyjuk meg a télre, ősszel inkább sétáljunk nagyokat a természetben, gyűjtsünk gesztenyét, gyönyörködjünk a színes falevelekben, és szippantsuk magunkba a friss levegőt! Ha nem vagyunk gyakorlott túrázók, keressünk lakóhelyünk környékén túraútvonalakat, vezetéssel együtt, és társaságban biztos még lelkesebbek leszünk. Kipróbálhatjuk a lendületes gyaloglást, a nordic walkingot is, amely ízületkímélően mozgatja át az egész testet és segítségünkre lesz abban, hogy igazi élmény legyen az erdei séta. De ha nem is indulunk az erdőbe: vegyünk egy lépésszámlálót, vagy töltsünk le egy applikációt a telefonunkra, és igyekezzünk minden nap 10 000 lépést megtenni! Eleinte fura lesz ellenőrizni, de napról napra szívesebben és többet megyünk majd, ha megdicsér érte a készülékünk. Ha kell, szálljunk le egy megállóval előbb, vagy parkoljunk messzebb. A lényeg, hogy gyalogoljunk, sétáljunk sokat!

És természetesen az immunrendszerünket belülről is erősíthetjük: együnk-igyunk színeket! Ügyeljünk arra, hogy lehetőség szerint minden nap többféle színű zöldséget, gyümölcsöt is fogyasszunk, ily módon ugyanis minden lehetséges vitaminból, ásványi anyagból, antioxidánsból eleget juttatunk a szervezetünkbe. Sokan kevésbé szívesen esznek gyümölcsöt, vagy salátákat, nekik remek megoldás lehet, ha zöldség- vagy gyümölcsleveket kortyolgatnak. Ezeket facsarhatjuk frissen is, de beszerezhetjük kompakt, kényelmesen magunkkal vihető palackban is. Természetesen ilyenkor figyeljünk oda, hogy csakis ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó alapanyagokból készült terméket fogyasszunk. A Biopont zöldség- és gyümölcslevei tökéletes választás erre, a 750 ml-es bio italok között mindenki találhat kedvére valót. A répalé és az alma-mangólé egészen biztosan telitalálat az édes ízek kedvelőinek, az alma, szőlő és sárgarépa felhasználásával készült, homoktövissel gazdagított Családi zöldség – és gyümölcslé pedig szintén nagyszerű választás, hiszen rengeteg vitaminnal, nyomelemmel, ásványi anyaggal és flavonoiddal tölti fel a szervezetet. A savanyúkáposztalé igazi C-vitaminbomba, de az igazi szupersztár a levek között a céklalé, amelynek fogyasztását nagyon ajánlott beépíteni a napirendünkbe. A cékla nagyon gazdag C-vitaminban, emellett pedig jelentős mennyiségű kalciumot, vasat, magnéziumot, mangánt, foszfort, nátriumot, cinket, rezet és szelént tartalmaz, ezenkívül telistele van antioxidánsokkal. Kezdhetjük akár a reggelt is egy nagy pohár bio zöldség- vagy gyümölcslével, kiválthatunk vele egy-egy étkezést, vagy a nap levezetéséhez, este is fogyaszthatjuk.

Az ősz rengeteg örömet tartogat: gondoljunk csak a szüretre, a tökfaragásra, a gesztenyesütésre, a nagy sétákra, maradjunk hát fittek, egészségesek, és élvezzük ki ennek a gyönyörű évszaknak minden szép pillanatát!

közösség

további frisss

lap tetejére