Ezek a programok várnak a Szent Márton emlékévben

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. február 23., kedd •
A kormány 800 millió forinttal támogatja a Szent Márton programsorozatot, melyet a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. Szent Márton Programirodája ötven közreműködő szervezettel együtt valósít meg.
Ezek a programok várnak a Szent Márton emlékévben

Az eseményt a Brenner János Iskola diákjainak műsora nyitotta. Az előadás témája a segítés volt (Szent Márton kettévágta a köpenyét, majd az egyik felét átadta egy koldusnak). 

A programon Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: szükség lesz a jövőben arra az iránymutatásra, amelyet Márton adott nekünk 1700 évvel ezelőtt. Felidézte: a kormány fontosnak tartja a vidéki városok megerősítését. Az emlékévvel kapcsolatos rendezvények megmutatják városunkat, és segítik az itt maradást is. 

Hende Csaba kifejtette: Szent Márton éve a fejlesztéseknek is kedvez majd. Folyamatosan zajlanak a sportkomplexumok építései, valamint a Csónakázó-tó felújításai, emellett befejezik az M86-os gyorsforgalmi utat. A tervek között szerepel a Szombathely-Kőszeg-Bécs szakasz kiépítésének elindítása is. Ennek köszönhetően a megyeszékhely újra a nyugat központja lehet majd. Az országgyűlési képviselő hozzátette, hogy a lakosság szorgalmas, és szerencsés helyzetben van, hiszen országszerte nálunk a legmagasabb a munkavállalási arány a keresőképesek körében.

Veres András megyéspüspök arról beszélt, hogy a Székesegyház, a bronzkapu, a tér, a Püspöki Palota és a Szent Márton templom felújítása a külső kinyilatkoztatása a városnak az ünnepre. Ezek szebbé tehetik a településre érkezők élményeit, emlékeit. A Szombathelyi Egyházmegye lelki programokat szervez, amelyek fő témája az irgalmasság.

Puskás Tivadar, a város polgármestere célként említette: ha valaki meghallja a világban Szent Márton nevét, akkor Szombathely jusson eszébe, hiszen itt született. Ha pedig valaki hallja városunk nevét, akkor a szent neve kerüljön előtérbe, ezzel együtt a segítségnyújtás. A város és az egyházmegye összefogott, méltón lehet ünnepelni a jubileumot, a szent születésének 1700. évfordulóját. A kiadványról elmondta, hogy nagyon jó lett, tisztelettel kell forgatni. A füzetben 143 rendezvényt találunk 8 csoportra osztva. 

Nézzük, milyen eseményeken vehetünk részt:

Március 5-én a Weöres Sándor Színházban lesz a Szent Márton Drámapályázaton kiválasztott mű ősbemutatója.

Áprilisban a szent életéről készült dokumentumfilmet mutatják be az alkotók közreműködésével a Savaria moziban.

Májusban és novemberben egy-egy hónapon át fény- és hangjáték díszíti a Székesegyházat és a Szent Márton templomot.

Szintén májusban városunkban lesz a bélyeggyűjtők nemzetközi találkozója, a szentről szóló bélyegkiállítással együtt.

Miénk itt a tér címmel kulturális programsorozat lesz a Fő téren júniustól szeptemberig minden hét végén.

Júniusban a Kárpát-medence Szent Márton nevét viselő településeinek találkozóját rendezik meg, amely kapcsolódik a Szent Márton ereklye hazahozatalának évfordulójához.

Júliusban a Sárkányhajó Fesztiválon, az evezős bajnokság során a város színjátszói felelevenítik Márton halálát is.

Augusztusban lesz a Szent Márton musical ősbemutatója az Iseumi Nyári Játékok keretében. 

November 4-e és 25-e között lesz a Szent Márton Ünnep programsorozata. A Szent Márton templomban 12 előadásból álló koncertsorozatot tartanak.

A Savaria moziban a "segítés" filozófiájának szellemében filmklub indul. 

Kortársunk Szent Márton címmel nemzetközi képző- és iparművészeti pályázatot hirdetett az önkormányzat, a beérkező művekből kiállítás nyílik.

"Én hogyan segíthetek?" címmel a szent szellemi hagyatéka jegyében novellapályázatot hirdetnek. 

Egész évben Szent Márton tematikájú szabadtéri kiállítás, kompetenciafejlesztő gyermekfoglalkozások, programok, családi játszóházak várják az érdeklődőket. Szintén egész évben zajlik a Via Sancti Martini magyarországi szakasza és a városi Szent Márton történelmi sétaút felújítása, kapcsolódó események szervezése.

A képviselők döntöttek arról is, hogy az emlékév során a város civil szervezetei pályázhatnak a jubileumhoz kapcsolódó ötleteikkel, amelyek megvalósítását az önkormányzat pályázati úton 25 millió forinttal támogatja. 

A Szombathelyi Egyházmegye programjai: 

Április 2. : Pannonhalma - családtalákozó. Itt az egyházmegye és a Pannonhalmi Terülteti Apátság családjai töltenek együtt egy napot, ismerkednek egymás életével. 

Két alkalommal lesz gyalogos zarándoklatra Szombathely és Pannonhalma között. Hazánk két, Szent Márton tiszteletében kiemelkedő helységét kötik össze a zarándoklatok. 

Az év nagy rendezvénye július 9-10-én, a megyeszékhelyen az Emlékműhöz szervezett Nemzetközi Katolikus Találkozó és Ifjúsági Találkozó. 

November 10-én a Parlamentben lesz egy konferencia, ahol neves előadók osztják meg gondolataikat Márton életpéldájáról. 

Egyéb programok a kiadványban olvashatók!

A sajtótájékoztatót Hannus Zoltán játéka zárta.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére