Ez a bácsi megvette a feleségének a buszt, amin megismerkedtek

Tóth Eszter/metro.co.uk • 2016. szeptember 19., hétfő •
Ennél romantikusabb sztorit már régen hallottunk.
Ez a bácsi megvette a feleségének a buszt, amin megismerkedtek

Na jó, kicsit ferdítettünk, lehet, hogy nem pontosan ez a busz volt az, de az tény, hogy egy ugyanilyen emeletes buszon látta meg először a 22 éves Ken a 18 éves, kék szemű Shirley-t 1956-ban. Nem volt olyan nehéz dolga az ismerkedésnél, ugyanis valószínűleg a hölgy kezdeményezte a beszélgetést egy „Jegyeket, bérleteket!” felkiáltással, mivel ő volt az ellenőr a Gloucester és Cardiff közti útvonalon. Miután a fiatal férfi megvette a jegyet, beszédbe elegyedett Shirley-vel, és egészen a végállomásig szóval tartották egymást. Mielőtt elbúcsúztak volna, Ken randevúra hívta a hölgyet, aki természetesen igent mondott.

A randi valószínűleg jól sikerült, mivel a pár három évvel később egybe is kelt, és azóta is boldog házasságban élnek. Sőt a férfi otthagyta a munkahelyét, és jegyellenőrként helyezkedett el, így még munkaidőben is felesége közelében lehetett. Nem is csoda ezek után, hogy amikor Ken meglátta egy múzeumban kiállítva a piros busz egy példányát, egyből megfogant benne a romantikus ötlet, hogy szerez egyet otthonra is belőle.

Felvette a kapcsolatot egy gyűjtővel, aki egy roncstelepről mentette meg az öreg buszt, amit aztán az öreg körülbelül 420.000 forintnak megfelelő összegért vehetett meg. „Felajánlottam, hogy segítek rendbe tenni a buszt, hiszen ez az igazi jelképe a szerelmünknek” – nyilatkozta Ken. Többször is nosztalgiáznak az öreg járművön, végigjárják azokat az útvonalakat, amiken annak idején együtt dolgoztak.

„Azok voltak életünk legszebb évei, annyira örülök, hogy nyugdíjasként újra átélhetjük ezeket. Még mindig megvan az ellenőr táskám és egyenruhám, sőt olyan nagy becsben tartom, mint a karikagyűrűmet” – mondta Shirley. 

közösség

további frisss

lap tetejére