Esélyt sem hagyott ellenfelének a Haladás VSE-Sportiskola röplabda csapata

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2016. november 01., kedd •
A juniorok meglepő vereséget szenvedtek.
Esélyt sem hagyott ellenfelének a Haladás VSE-Sportiskola röplabda csapata

A fővárosban kellett helyt állniuk a szombathelyi rangadót követően Mucsi Péter lányainak, ezért már hajnalban útra keltek, hogy nyolc nap alatt harmadik tétmérkőzését is lejátsszák a zöld-fehérek.

A barátságtalan korai időpont miatti hajnali indulás, és a kétnaponta játszott mérkőzés sem viselte meg a HVSE/SI-t. Parádésan kezdték a mérkőzést. Bokor Laura nyitásaival, kiváló sáncmunkával állva hagyta ellenfelét a Haladás. 5:0-ás vendégelőnynél jött az első hazai időkérés, azonban ez sem segített az ellenállhatatlanul játszó vendégek megfékezésében. Bő negyedóra alatt behúzták az első játszmát a zöldek.

A második játék sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott. 2-3 pontos különbségnél közelebb azonban, így sem sikerült megközelíteniük a vendégeket a Zrínyis lányoknak. Merklinné fifikás megoldásai, Bokor Laura és Fazekas Szilvia szélsőtámadási ellenállhatatlanul hatoltak az ellenfél térfelére. A végjátékra tovább tudta növelni előnyét a szombathelyi gárda és a második játszmalabdáját értékesítve már 2:0-ra vezetett a HVSE/SI.

10 pontig szinte együtt haladtak a csapatok. Ezt követően Fazekas Szilvia nyitásaival ellépett a HVSE/SI. Mikos Patrícia és Mohl-Benesóczky Anna centerjátéka kifogástalanul működött. 17:13-nál Bokor Laura percei következtek, hiszen kiváló nyitásai és a csapat kimagasló sáncának, védekezésének köszönhetően 25.-ig meg sem állt a csapat és egy óra alatt, magabiztos játékkal sikerült a 3 pontot megszereznie a vendégeknek.

dr. Mucsi Péter vezetőedző: Féltettem a csapatot a mérkőzéstől, hiszen az egy hét alatt lejátszott 3 bajnoki mérkőzés, valamint több játékosunknak utánpótlás tornákon való részvétele, fáradt csapat előszelét sejtette. Aztán minden aggodalmamra rácáfoltak a lányok. Óriási motivációval, hatalmas akarattal és kimagasló játékkal abszolválták a mérkőzést. Örömteli a sáncjátékunk magas színvonala, és védekezésünk egyre összeszokottabb működése. Gratulálok csapatom minden tagjának, igazi csapatként, nagy szívvel, parádés győzelmet arattak!

Honvéd Zrínyi - Haladás VSE/Sportiskola 0:3 (16,21,13)

HVSE/SI: Horváth Dóra, Bokor Laura, Mikos Patrícia, Merklin Ferencné, Fazekas Szilvia, Mohl-Benesóczky Anna
Libero: Farkas Barbara, Zoltán Anna
csere: Varga Réka, Horváth Kata, Majczán Lili, Marton Gabriella, Vécsey Veronika, Sövegjártó Eszter
Vezetőedző: dr. Mucsi Péter
Edző: Bodovics Árpád, Antonio Mircea Petre
Jók: Bokor Laura, Mikos Patrícia, Fazekas Szílvia, Mohl-Benesóczky Anna, Horváth Dóra, Merklin Ferencné, Farkas Barbara, Zoltán Anna,

 

JUNIOR

Honvéd Zrínyi - Haladás VSE/Sportiskola 3:0 (22,22,13)

HVSE/SI: Majczán Lili, Horváth Kata, Vécsey Veronika, Sövegjártó Eszter, Varga Réka, Marton Gabriella
Liberók: Farkas Barbara, Varró Dóra
csere: Horváth Dóra, Zoltán Anna
Edző: Antonio Mircea Petre, Bodovics Árpád

Nem várt vereséget szenvedett junior csapat, hiába vezetett minden játszmában, a végjátékban rendre, koncentrációs hibáknak köszönhetően a hazai csapat kerekedett felül.

közösség

további frisss

lap tetejére