Elkezdődtek az Erdei Vándortáborok!

Szponzorált tartalom • 2019. július 15., hétfő •
A gyalogtúrák közben, erdei iskolai foglalkozások keretében a táborozók megismerhetik az erdészek munkáját, az erdőgazdálkodás és a természetvédelem kapcsolatát és a helyi természeti értékeket.
Elkezdődtek az Erdei Vándortáborok!

„Több mint 11 ezer diák és tanár indul útnak ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábor-útvonalon. A harmadik éve futó program célja, hogy a természetjárást a felsőtagozatos és középiskolás diákokkal megszerettesse, ugyanakkor a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos szemléletformálásra is” – erdeivandor.hu

Idén első alkalommal Társaságunk, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. is csatlakozott a Gyalogos Erdei Vándortábor kezdeményezéshez. A Vasi-Hegyháton kialakított szakaszra augusztus végéig érkeznek a csoportok.

Az út Vasvárról indulva járja be ezt az egyedi hangulatú vidéket, Oszkón át a Szajki-tavakig vezetve ad mélyebb betekintést a térség történetébe, természeti és kulturális értékeibe és hagyományaiba. A hét során a vándortáborozók kirándulhatnak a környék parkerdeiben, megtekinthetik a Vasvári Sáncot és a Vaskaput, a Vasvári Helytörténeti Múzeumban és az oszkói Hegypásztor Kör programjain megismerhetik a helyi hagyományokat és megcsodálhatják a Jeli Varázskert botanikai értékeit és persze csobbanhatnak a Szajki-tavakban! A gyalogtúrák közben, erdei iskolai foglalkozások keretében a táborozók megismerhetik az erdészek munkáját, az erdőgazdálkodás és a természetvédelem kapcsolatát és a helyi természeti értékeket.

közösség

további frisss

lap tetejére