Egyre több gyermek nevelését tudják megoldani Vépen

frisss, Vép • 2019. február 28., csütörtök •
A növekvő gyermeklétszám indokolttá teszi az óvodai csoport további bővítését Vépen - idézte a település lapja Kovácsné Halász Éva óvodavezetőt.
Egyre több gyermek nevelését tudják megoldani Vépen

Reményei szerint lehetőség nyílik 2,5 éves gyermekek felvételére is. A személyi feltételek is biztosítottá válnak, mivel a 2018/19. nevelési év II. felében 3 óvodapedagógus hallgató kezdi meg az intézményben szakmai gyakorlatát. Hatodik csoport indítása esetén lehetőség lenne egy gyógypedagógus felvételére is, amely nagyban segítené az SNI-s gyermekek ellátását - hangzott el az óvodavezetői tájékoztatóban. Március 18. a bölcsődei pályázat benyújtási határideje, melyre 24 fős létszámra, 192 millió forint támogatást kaphat akár Vép is a központi költségvetésből. Kovács Péter polgármester 4 kivitelező céggel van kapcsolatban, akik a hónap végére ígérték a tételes költségvetés kidolgozását, mely alapja a benyújtandó pályázatnak.

közösség

további frisss

lap tetejére