Egy félidő kevés volt az üdvösséghez

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2016. november 22., kedd •
A Swietelsky-Haladás futsal csapata a bajnok otthonában szenvedett vereséget.
Egy félidő kevés volt az üdvösséghez

Senki nem mehet biztosra a Rába ETO ellen, ha futsalról van szó. A válogatott játékosok mellett a Rába-parti együttes keretében rengeteg légiós is található. Nem meglepő, hogy évek óta egyeduralkodónak számítanak hazánkban a BL-t is megjárt csapat.

Hétfőn este a Swietlesky-Haladás VSE vendégeskedett a győri csarnokban. A szombathelyiek egy edzőváltáson estek át az elmúlt hetekben köszönhetően a nem várt gyenge szereplésnek. Azóta viszont megtáltosodtak a vasi legények, hiszen előbb egy szomszédvári rangadót nyertek meg (Göcsej ellen 7:1-re - a szerk.), majd a Magyar Kupa összecsapást is sikerrel abszolválták Gödöllőn  Horváth Péterék.

A hétfő esti találkozót komolyan vette a Győr. Már a második perc végén előnyre tettek szert a hazaiak. A várt folytatás azonban elmaradt, hiszen rendkívül összeszedetten futballoztak a szombathelyiek. A biztos védekezés mellett futotta az erőből több veszélyes ellentámadásra is. Ennek köszönhetően minimális győri előnnyel fordultak a csapatok. A második játékrészben aztán minden összejött a hazaiaknak. Öt perc alatt eldöntötték a mérkőzést, hiszen Constantino Vinas Alejandro és Rei Moure Davide Claudio egymás után lőtték a gólokat. A két játékos nem kevesebb, mint hat találatot jegyzett igazságos elosztásban. A Haladástól pedig még Halmos Mátét is kiállították, így kénytelen lesz a következő fordulót is kihagyni a nyáron hazatérő futsalos. A szépségtapaszra a hajrában még futotta az erőből és Hegyesi, valamint Öreglaki kozmetikázta az eredményt.

Egy félidőn keresztül méltó ellenfele volt a bajnoknak a szombathelyi zöld-fehér együttes.

Rába ETO - Swietelsky Haladás VSE
7-2
(1-0)

Haladás: Tyukász, Matyi (kapusok) - Gyurcsányi, Hegyesi, Horváth P., Öreglaki, Sipos, Vidák, Rácz, Halmos, Németh E., Hajmási, Bencsik.
Gólszerzők: Constantino Vinas Alejandro (3), Rei Moure Davide Claudio (3), Bognár illetve Hegyesi, Öreglaki
Kiállítva: Halmos 28. perc

közösség

további frisss

lap tetejére