Egyetemistaként albérletbe Szombathelyen?

Tóth Eszter Fotó: ingatlan.com, facebook.com • 2017. július 25., kedd •
Kevés a lakás, de nincsenek csalók a szombathelyi albérletpiacon.
Egyetemistaként albérletbe Szombathelyen?

A továbbtanulni vágyók már tűkön ülve várják a szerdai napot, hiszen ekkor tudják meg, hogy melyik felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt a középiskolai eredményeik alapján. A szombathelyi ELTE – Savaria Egyetemi Központ is nagy népszerűségnek örvend, főleg a duális képzésben induló gépész és a színvonalas bölcsész szakok miatt.  A távolabbról érkező diákoknak nagy gondot okoz a lakhatás, ugyanis, ha nem kerülnek be a kollégiumok valamelyikébe, albérletet kell találniuk, ami a mostani helyzet miatt nem túl egyszerű. Az albérletkeresés nehézségeiről Bernáth Tamással, a szombathelyi Openhouse ingatlaniroda értékesítőjével beszélgettünk.

 

Már most késésben…

Szombathelyen is, mint az egyetemi városok nagy részében megindult már rég az albérlet dömping, aki tudta, hogy az eredményei valószínűleg megfelelnek a követelményeknek, az már intézkedett a lakhatása ügyében” – mondja a szakértő. Nálunk az egyetemisták egy kicsit nehezebb helyzetben vannak, ugyanis a gyárak és a munkaerő-kölcsönzők szintén versengenek a lakásokért. Pont ezért már nincsenek kiemelkedően népszerű környékek, a fiatalok sem aszerint választanak lakást, hogy hol szeretnének lakni, hanem hogy hol tudnak kivenni lakást. „A legnépszerűbbek az olcsó albérletek, hetvenezer forintig, ennyiért egy másfél szobás panellakást tudunk kivenni. A diákok körében még mindig közkedvelt, hogy többen költöznek össze, azonban a kiadók sokszor szabnak egy limitet, például nem engednek egy három szobás lakásba hat embert beköltözni.”

 

 

Nagy kereslet, kicsi kínálat

A diákok kicsit hátrányosabb helyzetben vannak a piacon, mint például a munkások, hiszen a dolgozók fizetőképesebb keresletnek számítanak, főleg mert sokszor a munkaerő-közvetítő vagy a foglalkoztató cég is támogatja a lakhatásukat. Emellett a diákokat körülvevő bulizós, nemtörődöm sztereotípia is közrejátszik abban, hogy az adott lakást nem ők kapják meg. „Mivel nagy a kereslet és szűk a kínálat a piacon, a lakás kiadói megtehetik, hogy válogatnak a jelöltek között. Nem elég, hogy a potenciális bérlő ki tudja fizetni a két havi kauciót, sokszor egyéb feltételeknek is meg kell felelni, például nem lehet kicsi gyereke vagy nem tarthat háziállatot, esetleg a dohányzás is kizáró ok lehet. És persze ne hagyjuk ki a személyes szimpátiát sem.” Az albérlet keresésénél manapság már rengeteg erre szakosodott oldal és csoport segít, azonban nem árt jól megnéznünk a hirdetést, mert a túl olcsó albérlet gyanús lehet. „Szombathelyen nem jellemzőek a csalók, itt általában korrekt kiadó lakásokat találhatunk. Nagyon ritka az a trükközés, hogy több bérlőnek is beígérik a lakást vagy egyéb ellenszolgáltatást kérnek. De azért a kiemelkedően olcsó albérletek esetében nem árt körültekintőnek lennünk. Nem akarok hazabeszélni, de a legbiztonságosabbak mindig az ingatlanirodák ajánlatai.”

 

Szerződés nélkül soha!

Ha megvan az álomlakásunk és megegyeztünk a tulajjal vagy a főbérlővel, érdemes alaposan átböngésznünk a szerződést is. „A legbiztosabb egy közjegyző előtt kötött szerződés, ez mindkét felet védi. Az albérlő nem teheti meg, hogy idő előtt és borzalmas állapotban hagyja ott a lakást, a tulaj pedig nem teheti ki egyik napról a másikra a bérlőt minden ok nélkül.  Azt pedig talán nem kell kihangsúlyozni, hogy szerződés nélkül törvénytelen és abszolút nem biztonságos belemenni egy ilyen üzletbe.”

Aki tehát nem szeretne lakhatás nélkül maradni, jobb, ha minél előbb nekiáll a keresgélésnek. Ti hogy látjátok, nehéz albérlethez jutni Szombathelyen?

közösség

további frisss

lap tetejére