Csóka, róka, móka a Donászy Magda óvodában

SzR-BB-KF-HCs • 2015. március 18., szerda •
Idén immár ötödik alkalommal nyílt rajzkiállítás a Donászy Magda Óvodában, ahol Koczka Tibor alpolgármester és Balassáné Nagy Andrea óvodavezető jutalmazta a gyerekeket. A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy három kategóriában összesen kétszáz pályázat érkezett be a város kilenc óvodájából és ebből a tizenkét legjobbat jutalmazták március 18-án. A feltörekvő művészpalánták alkotásainak alapötletét Donászy Magda versei szolgáltatták. Tekintse meg fotógalériánkat is!
Csóka, róka, móka a Donászy Magda óvodában

A kiállítás megnyitóján először Balassáné Nagy Andrea köszöntötte a gyerekeket és a hozzátartozókat. Az óvodavezető után Koczka Tibor köszönetet nyilvánított, amiért az elmúlt öt évben ápolták Donászy Magda hagyatékát. Az alpolgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy nem elhanyagolható a szülők szerepe a feltörekvő gyerekek tehetségápolásában. Azt is hangsúlyozta, hogy a költőnő nem pusztán az óvoda névadója, hiszen fontosnak tartják eszmei értékeit is becsben tartani és tovább adni az ő szellemiséget, örökségét.

A három legeredményesebb pályázó óvoda a Mocorgó, a Barátság és nem utolsó sorban a Donászy Magdáról elnevezett intézmény volt. A kicsik három korosztályban nevezhettek. Becskeházi Jázmin az öt-, Simon Eszter a hat-, Szabó Roland pedig a hétévesek között nyerte el az első helyezettnek járó díjat. Nehéz volt a döntés a bíráló Horváth Andrea számára, mivel a tavasz színeiben pompázó, szép színes és kreatív alkotások születtek. Mielőtt átadták a tárgyjutalmakat, az óvodások tavaszköszöntő meglepetés produkcióval örvendeztették meg a vendégeket.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére