Birkózó Magyar Nagydíj: Minden idők legerősebb viadala lesz

szróbert • 2014. február 26., szerda •
Három olimpiai, hat világ-, és nyolc kontinentális bajnok is ott lesz a résztvevő huszonöt ország mintegy százötven versenyzője között, akik szőnyegre lépnek a március 1-2-án megrendezendő Birkózó Magyar Nagydíj legnemesebb érmeiért – hangzott el a hétvégi verseny sajtótájékoztatóján. A magyarok mellett Irán is a legerősebb csapatával érkezik, de a törökök két világbajnoka, Selcuk Cebi és Riza Kayaalp sem hiányozhat.
Birkózó Magyar Nagydíj: Minden idők legerősebb viadala lesz

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Szombathely nagyon örül, hiszen ritka az a sportesemény, ahol ennyi illusztris versenyzőt egyszerre köszönthetnek. Miután az idei esztendő legnagyobb birkózó eseményét méltatta, hozzátette: "egy évvel ezelőtt is rózsás volt a hangulatunk, de akkor azért, mert megtudtuk, hogy a birkózás továbbra is olimpiai sportág lesz. Most azt kívánom, hogy a résztvevő mintegy százötven versenyző a fair play szabályai szerint versenyezzen. Izgalmat, versenyt és sportszerű magatartást szeretnénk kapni" – mondta, majd megköszönte, hogy a szövetség ismét itt rendezi a birkózó nagydíjat.

Dr. Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy nagyon jól állunk sportdiplomáciában, hiszen az oroszországi versenyhez képest, itt sokkal több a külföldi versenyző.

"Ez a verseny olyan helyet foglal el a világban, melyet eredendően kitűztünk. A szervezőktől csak néha kérdezem meg, hogy megvan-e a résztvevő 25 ország. Most is azt kell konstatálni, hogy a világ legnagyobb versenye lesz. Hiszik, nem hiszik, még Sierra Leone versenyzői is itt lesznek. Irán a teljes olimpiai csapatát vonultatja fel, egyben először vesz részt a szombathelyi vesrenyen, mint a világ legerősebb birkózó nemzete."

A Magyar Birkózó Szövetség elnöke ezt követően mgköszönte a szponzoroknak, a támogatóknak, és a sajtónak, hogy jó hírét viszik a birkózásnak, majd mindenkit meghívott a versenyre.

Hegedüs Csaba arról is tájékoztatott, hogy tegnap volt a nemzeti szövetség elnökségi ülése, ahol bejelentették, hogy megkezdődött a következő nyári olimpiára való felkészülés. Bíztató a női szakág jövője - mondta, majd hozzátette: "Hiszem, hogy ez a verseny egy újabb piros csillag lesz Szombathely égiszén. A sport lényege az eredmény, a fiatalok számára a jövő megteremtése. Hajrá Magyar Nagydíj, Hajrá Szombathely!"

Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség igazgatója elmondta, hogy a mi csapatunk rendkívül ütőképes erős együttes, mely az elmúlt időszakban már többször bizonyított. Hallatlan jó birkózást, érmeket és aranyérmet is várunk a mieinktől.

Módos Péter, Lőrincz Tamás, Hatos Gábor - sorolta az esélyeseket, majd hozzátette: Itthon vagyunk, igazi dopping, hogy Szombathelyen lehetünk. Azt remélem, hogy ez sokáig így is lesz. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a jövőben Szombathely Nagydíj, vagy Savaria Nagydíj legyen a verseny hivatalaos elnevezése, utalva a kiváló helyszínre.

Kalmár Attila, Pannonsport Kft. ügyvezetője, a verseny rendezőjeként azt hangsúlyozta, hogy a január végi asztalitenisz verseny után immár a második világversenyt rendezi a város, illetve a Pannonsport Kft. Ez pedig összesen 60 ország versenyzőit jelenti. A számos birkózó miatt az Aréna Savaria kistermében is versenyeznek majd az egyik legősibb és legférfiasabb sportág kiválóságai.

A rendező egy belső információt is elárult: a hamarosan Pécsett megrendezendő egyetemi, főiskolai világbajnokság rendezői is itt lesznek, a várhatóan jó rendezést, kiváló szervezést szeretnék tőlünk elsajátítani.

A helyszínen megtudtuk, hogy a kötöttfogásúak versenye mellett, igazi különlegességként a szabadfogásúak is nagydíjért lépnek majd szőnyegre. Emellett két új súlycsoport versenyzői, a 71 és a 80 kg-osok is bemutatkoznak.

Az Aréna Savariában rendezendő hétvégi versenyre egységesen 500 Ft lesz a belépő ára.  

 

 

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére