Bemutatták az idei egyházmegyei fejlesztéseket

frisss.hu Fotó: Bodorkós Máté • 2016. október 24., hétfő •
Amivel megszépült Szombathely több pontja is.
Bemutatták az idei egyházmegyei fejlesztéseket

Hétfő kora délután sajtóbejáráson tekinthettük meg, milyen épületeket újítottak fel idén. Puskás Tivadar, polgármester dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnöke, Andorka Miklós egyházmegyei főépítész valamint Varga Dezső, a Martinus Projektiroda Kft. ügyvezető igazgatója a Mindszenty téren szemléltette a változásokat. 

A Székesegyház felújítása már 2014-ben, az egyházmegye saját forrásainak felhasználásával kezdődött. Ennek keretében a templom homlokzatát  teljes egészében újravakolták, színezték. A rajta  lévő kőfelületeket megtisztították és a  restaurálási munkákat is elvégezték. A  toronysisak állagmegóvása, illetve a toronysisakon levő kereszt aranyozása is megtörtént.

A Szent Márton Terv keretében került sor a két toronyban kilátó kialakítására. Ennek további fejlesztése még folytatódik, ezt követően nyílik meg teljes egészében a látogatók előtt. A Madonna-kápolnában restaurálási munkák zajlottak, új liturgikus bútorok kerültek a liturgikus térbe. Megáldása 2015. november 1-én történt. 2016. januárjától itt egész napos szentségimádás zajlik.

A Püspöki Palota lebombázott szárnyának újjáépítése és a Püspöki Palota kertjének felújítása

1945. március 4-én Szombathelyt súlyos bombatámadás érte. Találatot kapott ezen a napon a Székesegyház és a Püspöki Palota is. A megrongálódott épületrészt a háború után elbontották és nem építették újjá. Így az eredetileg U alakú épület, csonkán állt 7 évtizeden keresztül.

2015 őszén kezdődtek meg a kivitelezési munkák. A lebombázott szárnyat – az eredetivel megegyező módon - nagyméretű téglákból építették újjá. Itt látogatóközpont nyílik majd. Ennek fejlesztése folyamatban van. Ezzel párhuzamosan a Püspöki Palota homlokzatát és a tetőt teljes körűen felújították és a kőrestaurátori munkákat is elvégezték. Az épület második emeletén, ahol korábban raktárak voltak, irodahelyiségeket alakítottak ki, ide költözött a Püspöki Hivatal.

Az egyházmegyei fejlesztések záró elemeként került sor a Püspöki Palota udvari térburkolatának és kertjének rendbetételére. Ennek során egységes megjelenésű kert kialakítására került sor. A munkák során kiépítették a csapadékvíz elvezető, valamint öntözőrendszert. A térburkolatot kicserélték a Mindszenty téren elbontott kockakőburkolatra. A kivágott növények helyére átgondolt koncepció alapján került sor fák és növények ültetésére.

Andorka Miklós főépítés éppen a fejlesztéseket foglalta össze, hosszú volt a lista

A Mindszenty tér felújítása

2016. március 1-jével, a munkaterület lekerítésével és a kockakő burkolat felbontásával kezdődött a Székesegyház előtti Mindszenty tér felújítása. A felújítás során kicserélték a téren lévő csapadékvíz csatornarendszert, a térvilágítási hálózat is megújult és új, esztétikus gránit burkolatot kapott a Szombathelyi Egyházmegye tulajdonában lévő templom előtti, illetve a templom és a Püspöki Palota közötti tér felülete.

Brenner János Kollégium tető - és homlokzat felújítása

Az Egyházmegyei Kollégium épületének tetőszerkezete az elmúlt években több helyen károsodott, a tetőcserép állapota már helyenként kritikus volt. A homlokzaton sok helyen megjelenő, a vizesedés okozta felületi elszíneződések, a lábazati elemek jelentős károsodásai és a színezés erősen megkopott állapota együtt indokolta, hogy a tető és a homlokzat is megújuljon.

2016. március 10-én indultak a munkák. A tetőcsere mellett a homlokzati felületek homokszórásos tisztítására, javítására, festésére, a homlokzati párkány és díszítő elemek javítására, teljes körű felújítására is sor került.

A felújítás eredményeként a Püspöki Palotával együtt a barokk tér két szélső eleme is méltó módon szolgálja a térre érkezők egységes, esztétikus élményének megteremtését, a Székesegyház megújult épületének kihangsúlyozását.

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária, képviselő szerint közkedvelt hely lett a Mindszenty-tér

Szent Márton templom

A Szent Márton Jubileumi Évre készülve az épület teljes belső és külső felújítására sor került. A tetőzet mellett a homlokzat felújítására is sor került. A belső tér új színezést kapott, a nyílászárókat is kicserélték. Ezektől a lépésektől a belső tér világos, a korábbitól eltérő hangulatú térként szolgálja a liturgikus eseményeket.  Ezt az élményt fokozza, hogy sor került az oltárok, szobrok, a szószék teljes körű felújítására, az eredeti színezések helyreállítására. A fejlesztés keretében megújult a világosítás, hangosítás, üvegajtót szereltek fel. Új liturgikus berendezéseket is kapott a templom. A megáldására 2015. november 6-án került sor.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére