Az „aranyos” lányok a Pécs ellen is győztek

Frisss - fotó: Bodorkós Máté, Hornyák Emőke • 2017. április 30., vasárnap •
A Haladás női röplabdázóira még két kemény mérkőzés vár a Miskolc ellen.
Az „aranyos” lányok a Pécs ellen is győztek

A Haladás VSE-Sportiskola női röplabda együttese már bajnokként várhatta a hétvégi, utolsó fordulót. Hazai környezetben csaphatott össze a legnagyobb riválisával. A Pécs elleni találkozó sokkal inkább egy felhozó mérkőzés volt, mint egy bajnoki, hiszen jövő héten a keleti csoport első helyezettjével csap össze a zöld-fehér együttes.

A szombat délutáni bajnokavatót a hazaiak kezdték jobban. A pontos támadásoknak meg is lett az eredménye, mert - ha minimális különbséggel is, de hozta a szettet a Haladás. A második etap kiegyenlített játékot hozott, a csapatok próbálták hibára kényszeríteni az ellenfelet. Ez inkább a pécsi lányoknak sikerült, így sikerült egalizálniuk. A folytatásban aztán összekapták magukat a hazaiak és ellentmondást nem tűrően szerezték egymás után a pontokat. Mucsi Péter pedig igyekezett minden játékosának lehetőséget adni. A 3-1-es találkozót követően átadták a bajnoki aranyérmet a játékosoknak és szakvezetőknek. Ezután pedig szolid ünneplésbe kezdett a csapat...

A Pécs elleni összecsapást megérdemelten nyerte meg a Haladás, amelyre még két mérkőzés vár. Jövő hétvégén a másodosztályú bajnokság döntőjében a keleti aranyérmes Miskolccal találkoznak Merklinné Zubor Enikőék, majd egy héttel később a vasi megyeszékhelyen játsszák a visszavágót.

Haladás VSE-Sportiskola - PTE-PEAC Pécs
3-1

 

Május 7., vasárnap
16:00 MVSC-MVSI – Haladás VSE-Sportiskola (női döntő, 1. mérkőzés)

Május 13., szombat
16:00 Haladás VSE-Sportiskola – MVSC-MVSI (női döntő, visszavágó)

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére