Agyhalálos iramban

Tóth Eszter • 2017. április 16., vasárnap •
A Halálos iramban 8. része minden téren túlszárnyalja az eddigi hetet.
Agyhalálos iramban

Őszintén megmondva, engem a Halálos iramban széria olyannyira nem fogott meg, hogy a második rész után kaszáltam a sorozatot, már akkor sem tekintettem rá másképp, mint egy farokméregetős, beszólogatós, vagánykodós akciófilmre. Az elmúlt tizenhat év azonban bebizonyította, hogy igenis van kereslet az efféle alkotásokra, hiszen immáron a nyolcadik részre ülhetünk be a mozikba. Az alapdolgok itt is megvannak, csak azon kezdtem el eszeveszett tempóban gondolkodni, hogy mikor változott ez az illegális utcai autóversenyző banda világmegmentő szupercsapattá?

Ugyanis látunk itt mindent, ami egy mai képregényhős-filmbe kell, fizikát és mindenféle emberi ésszel felfogható megmozdulást nélkülözve röpködnek és gyorsulnak a járművek, a főszereplők szinte halhatatlanok és puszta kézzel náspángolnak el állig felfegyverzett katonákat, miközben egy igazi szupergonosz a világ elfoglalására törekszik.

Az ember meg csak ül és néz, mint az a bizonyos Jenő, és figyeli a rengeteg ugrást, verekedést, luxusautókat, azok CGI-változatának ripityára törését, és a sok kocka maszlagot, amitől egy informatikus valószínűleg sikítva menekülne ki a teremből. A film egyértelműen nem a többi akciómozival verseng, hanem saját magával. Minél nagyobbat, minél agyamentebbet, minél több népszerű főszereplő bevonásával, miközben a forgatókönyvet és a valóságot egyszerűen lehúzták a klotyón. Mert ugye ha önjáró autók potyognak az égből és atom tengeralattjáróval üldöznek egy Lamborghinit a jégmezőn, kit is érdekelnek a főszerelők motivációi, indítékai, háttértörténete és reakciói.

Ehhez mérten ugye színészi játék az nincs, de ebben a műfajban nem is elvárás, bőven elég, ha macsósan át tudnak nézni egyik autóból a másikba vagy beszólni valami irtó keményet az ellenfélnek. Amivel nincs is baj, csak nyolc filmen keresztül erre (meg a családra) építeni a karaktereket, azért már kicsit meredek. Ezúttal Charlize Theron tűnik fel a szupergonosz szerepében, mint wannabe pszichológus hacker, aki egy gombnyomásra műholdakat állít át, bármelyik ATM -kamera képéről tud tökéletesen kivehető nagyítást varázsolni és persze elkötni egy orosz atom tengeralattjárót. Neki fog dolgozni a főszereplőnk, Dom (Vin Diesel), akit a nő egy családi indokkal tud a maga oldalára állítani. Közben persze a másik csapat is akcióba lendül, hogy megállítsa ezt az eszelős tervet, még Jason Stathammal is képesek lebratyizni.

Lehet ezt a filmet élvezni, csak kicsit más szemszögből kell tekinteni rá, és elfelejteni mindent, amit a való életről tudunk és a fizika illetve az informatika órán megtanultuk. Mert ugye hol máshol láthatnánk, soha szét nem törő amerikai izomautót, 180-nal tolatást egy égő, 50-es évekbeli járművel, kocsizombi-hadsereget vagy önvezető tizenöt éves Passatot? Na ugye! Szóval, ha ezek vonzanak, a Halálos iramban 8. mindenképp a te mozid!

Ezekben az időpontokban vetíti a Savaria mozi, ezekben pedig a Cinema City.

közösség

további frisss

lap tetejére