A zenész, aki fotózik és kutyázik

Kovács Georgina Fotó: Hornyák Emőke • 2015. október 15., csütörtök •
Kondor Tamással, a Tom Kondor Band alapítójával beszélgettünk mindenről, ami nem a zenekarhoz kapcsolódik. Kicsit megismertük.
A zenész, aki fotózik és kutyázik

Ritka az olyan interjú, ahol az újságíró elmondhatja, hogy madárcsicsergős hangulatban telt a beszélgetés. Tominak ugyanis van egy papagája, Flóri, aki „bekapcsolódott” a munkába. Közben ott feküdt Sába kutya is, aki persze jóízűen aludt.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy Kondor Tamás mit csinál akkor, amikor nem zenél. A sörfőzésről beszélgettünk először, rápillantva egy sörösüvegre. Elmondta, hogy ez a zenésztársakkal közös ötlet volt, már majdnem két éve kezdték el. Először 20-25 litert készítettek, most 60 litert főznek a finomságból. A sörsűrítményes főzéssel indítottak: ennél az ember kinyitja a sűrítményt (ezt a sörgyárban lefőzött sörből sűrítik össze), majd vízzel felhígítja, és cukrot ad hozzá. 

A cukorból csinál alkoholt az élesztő a folyamat végén. Ezt hagyni kell megerjedni. Jelenleg azonban a malátás főzést alkalmazzák, ami az előbb említettnél bonyolultabb. Itt vannak különböző fázisok, például cefrézés, szűrés, máslás, forralás, főzés, majd meg kell várni, amíg megerjed. Maga a főzés egy napot vesz igénybe, az erjedés pedig körülbelül egy hét, utána jöhet a palackozás. Utóbbi nagy munka, mert sok üveget kell elmosni – háziasak a zenekar tagjai, akik egyébként havonta készítenek sört.

A sörözés után áttértünk a másik hobbira, ami a fotózás. Ezt öt éve csinálja. A fényképezés is a zenéhez kapcsolódóan került az életébe. Fotókat kellett összehozni a zenekarról, és ekkor kezdte el nézegetni, hogy kinek miért jó az alkotása, és mit kell tenni azért, hogy egy-egy kép jobb legyen. Majd kapott egy könyvet a digitális fotózásról, és 1-2 héten belül megvolt az első tükörreflexes gépe. Arról is kérdeztük, hogy mit vagy kit szeret a legjobban fotózni, persze a válasz egyértelmű volt: kutyáját, Sábát. Emellett kedveli a technikai műfajokat, például, amikor éjszaka két órán keresztül kint hagyja a gépet, ami a csillagokat fényképezi. A fotók hasznosításáról azt mondta, hogy október elején volt az első olyan alkalom, amikor pár alkotását elküldte egy pályázatra (ennek várja az eredményét). Magát egyébként bizonyos fokig maximalistának tartja – erre a felhívásra is „rábeszélték”. Fontos neki, hogy biztos legyen abban, amit csinál, például, tudja, hogy jó az, amit beküld.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy Tomi vajon tud-e, szeret-e főzni. A kérdés hallatán jót nevetett, majd elmondta, hogy ritkán főz, de finomat. A legegyszerűbb étel elkészítése is egy fél napos mutatvány.

Szóba került, hogy verseket és dalszövegeket ír. Jelenleg gyűjtögető időszak van. Elmondta, hogy az alkotások témája az életkorával változott. Egy időben világmegváltó dalszövegeket írt, most viszont a férfi-nő kapcsolat köré rendeződik a mondanivaló. Ugyanis egy idő után rájön az ember, hogy ez az, ami fontos és jól kifejezhető – tette hozzá. Tíz éve egy verseskötete is megjelent. Az utóbbi években pedig a dalszövegekre koncentrál – ezek inkább angol nyelvűek.

Emellett érdekli még a pszichológia, az emberi kapcsolatok működése. Amióta Sába az életében van, a kutyákon keresztül tanult az emberekről is. Magáról is, másokról is. Jövőbeni terveiről pedig azt mondta, hogy szeretne falura költözni. Egy olyan helyet képzel el, ahol a sörfőzést és a zenekari próbákat is meg tudja oldani, és szeretne a természet közelében lenni.

Végül arról kérdeztük, hogyan éli meg mozgáskorlátozottságát, hogy viszonyulnak hozzá az emberek. A válasz az volt, hogy úgy éli meg, mintha nem lenne semmi baja. Az emberek hozzáállása pedig változó. Ritkán, de vannak rossz napok (mint mindenkinek), ezeken át kell lendülni.

Kondor Tamás fotóit egyébként itt lehet megtekinteni.

Jó szórakozást kedves olvasó!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére