A Vasivíz szponzorálja Pars Krisztián riói felkészülését

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. május 18., szerda •
Szerdán aláírták a támogatói szerződést.
A Vasivíz szponzorálja Pars Krisztián riói felkészülését

A Black Cabben írták alá ünnepélyes keretek között azt a szerződést, amivel könnyebben készül Pars Krisztián a riói olimpiára.

Kohuth Viktor örömét fejezte ki, hogy a Vasivíz a sportoló támogatója lehet. „Fontos az atlétikát támogatnunk, jómagam is atléta voltam. A 2012-es olimpián Krisztián megmutatta, mire képes. Akkor sokat bizonyított, így úgy döntöttünk, hogy az elkövetkező időszakban is kitartunk, kiállunk mellette, ehhez azonban kértem a többi tulajdonos jóváhagyását is. Mindenkinek szüksége van egy mentorra, én ezt Hende Csabában találtam meg, ő nyitotta fel a szemem és hiszen, egy ilyen támogatás mindig jó egy cégnek is, és nem utolsó sorban, nagy dolog egy országnak. Mi szurkolunk, Hajrá Krisztián!- tette hozzá a Vasivíz  Zrt. vezérigazgatója.

Pars Krisztián elmondta: „minden évben fontos az, hogy egy sportoló, ha elkezdi a felkészülést, akkor egy biztos anyagi háttér legyen mögötte – értve a táplálék-kiegészítőktől át egészen az edzőtáborozásig. Ha ez megvan, akkor azt mondhatom nyugodt a felkészülés, ami feltétlenül szükséges a jó eredmény eléréséhez. Az egyéni sportágakban is fontosak a támogatók, hiszen lényeges, hogy a siker az elérhető is legyen. Köszönöm a Vasivíz és a város támogatását."

„Önmagában hatalmas dolog, hogy egy aktív olimpiai bajnok él Szombathelyen. Emlékszem, hatalmas élmény volt, mikor a győzelem pillanatában Németh Pál fényképével futott körbe a londoni arénában. Világszerte biztosan sokan nem tudták, kiről van szó, de mi, szombathelyiek ismertük és szerettük. Krisztián. Az olimpiai bajnokot aztán a város Fő terén ünnepélyesen fogadtuk, és akkor még honvédelmi miniszterként az általam adható legmagasabb kitüntetést, „A Hazáért” adományoztam neki. Ez fejezi ki legjobban ezt a küzdelmet, mivel a hazáért harcolnak a sportolók. Most arra kértük Krisztiánt, hogy minden erejét latba vetve győzzön. Mi ott állunk majd vele a dobókörben.” – mondta el a frisssnek Hende Csaba.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére