A tulajdonosok is elégedettek a Haladás szereplésével

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. május 13., péntek •
Csütörtökön évértékelő, beszámoló taggyűlést tartottak a Szombathelyi Haladás Kft.-nél. Tóth Miklós ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a szakmai beszámoló mellett a gazdasági beszámolót is elfogadta a taggyűlés. Az eseményen Koczka Tibor alpolgármester is részt vett.
A tulajdonosok is elégedettek a Haladás szereplésével

Ügyvezető Úr! Mi volt a taggyűlés fő témája?
Természetesen a csapat 2015/2016-os bajnoki szereplése került fókuszba. Összességében elmondhatom, hogy elégedettek voltak a tulajdonosok. Mészöly Géza tartalmas szakmai beszámolót tartott, a vezetőedző egyénileg is értékelte a játékosokat, elemzésében külön is kitért mind a 33 bajnoki meccsre. A mester elmondta, hogy kitől várt többet, illetve, kikkel volt elégedett. Megfogalmazta azt is, hogy az elsődleges cél a biztos bennmaradás volt, hiszen a 12 csapatosra csökkentett bajnokságban már sokkal nehezebb kivívni a tisztes helytállást. Visszatérve a csapatra, olyan társaság szerepelt nálunk idén, amelynek tagjai valamennyien kiválóan edzettek, mindenkire mindig lehetett számítani. A hozzáállás példaértékű volt, még azoknál is, akik éppen nem fértek oda a 18-as keretbe. 


A következő szezon céljait is megfogalmazták?
Továbbra is ez a célunk, hogy stabil résztvevője legyünk az NB I-nek. Nyilván szeretnénk előrelépni jövőre, ehhez azonban erősítésekre lesz szükség. 
Ha jól tudom, nemcsak a szakmai beszámolót fogadták el?!
Valóban, a 2015-ös üzleti évről szóló gazdasági beszámolót is megtárgyalta és elfogadta a taggyűlés. Ezt a gazdasági jelentést május 31-ig tesszük nyilvánossá.   
A szurkolók szerepe nagyon fontos volt az elmúlt időszakban, hiszen tavasszal már nem a Rohonci úton játszotta hazai meccseit a Haladás. 
A zöld-fehér szurkolók minden dicséretet megérdemelnek, a csapat tizenkettedik tagjaként buzdították a játékosokat. megmondom őszintén, kicsit tartottam tőle, hogy kevesen lesznek Sopronban, hiszen a három szerdai meccs nem volt túl szerencsés a szombathelyiek számára. Ennek ellenére, azt gondolom, hogy a szurkolói vonaton utazó több száz lelkes drukker előtt le a kalappal, hiszen szinte hazai környezetet varázsoltak a soproni Káposztás utcába. A klub, a csapat az egész éves szurkolást egy molinóval hálálta meg a szurkolóknak. 
Jár másoknak is a köszönet…
Valóban, a soproniak is minden köszönetet megérdemelnek, hiszen a kezdetektől segítettek bennünket, legyen szó a bérletekről vagy éppen a beléptető rendszerről, az első perctől kezdve a rendelkezésünkre álltak. Rengeteg támogatást kaptunk a soproni klubtól és városvezetéstől. 
Igaz a hír, hogy megváltozik a Hali-címer?
Nem, csupán annyi a változás, hogy az eddig a Haladás Marketing Kft. tulajdonában lévő címert a mai taggyűlésen Séllei Árpád, a Kft. ügyvezetője ingyen és bérmentve átadta a Szombathelyi Haladás Kft.-nek.

Illés Béla többségi tulajdonos szerint is sikeresen szerepelt a Haladás a 12 csapatos bajnokságban.  
Azt gondolom, hogy kiváló játékot nyújtottunk már az ősszel is, az igazolások bejöttek, minden játékosunkra, mind a magyarokra, mind a külföldiekre is nyugodtan építhettünk. A tavalyi, idegőrlő szezon után az volt a legfontosabb, hogy magabiztosan bennmaradjunk az első osztályban. Úgy vélem, hogy ebben a 12 csapatos bajnokságban igazi stabil együttessé váltunk, sőt ezt még túl is teljesítettük, hiszen végig esélyünk volt a dobogós helyezésre. 

A játékosok várható mozgásáról Illés Béla elmondta, hogy többen is távoznak a csapattól. Kölcsönbe adunk több játékost, közéjük tartozik Sasa Popin és Gyurján Márton is, Ante Batarelo szerződése pedig lejár. Tudjuk, hogy Nagy Patriknak is többet kellene játszania. Mindenkinek segítünk klubot találni, de a Haladás, illetve Szombathely érdekeit szem előtt tartva, szeretnénk erősíteni is. A tárgyalások folyamatban vannak, a távozók helyett 2-3 olyan minőségi játékost és fiatalt szeretnénk igazolni, akik hozzásegítenek bennünket céljaink eléréséhez.    

A Haladás játékosai jelenleg már jól megérdemelt szabadságukat töltik, a zöld-fehérek a 2016/2017-es bajnokságra június 13-án kezdik meg a felkészülést. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére