A fotózás köré szerveződött idén a Múzeumok Éjszakája

Szerző: Tóth Eszter Fotó: Bodorkós Máté • 2017. június 18., vasárnap •
Ezen felül természetesen más érdekes és látványos kiállítással és interaktív programokkal várták az érdeklődőket a rendezvény első hétvégéjén.
A fotózás köré szerveződött idén a Múzeumok Éjszakája

Ismét két hétvégén rendezik meg a Múzeumok Éjszakája programsorozatot Szombathelyen, amely idén a sejtelmes nevű Fényérzék tematikája köré épült, a fotográfiát és annak történetét helyezve a középpontba. Négy helyszínen, a Savaria Múzeumban, a Szombathelyi Képtárban, a Levéltárban és az Iseum Savarienseben várták a látogatókat az érdekesebbnél érdekesebb programok és kiállítások.

A Képtárban a Fotó/Szintézis című kiállításon több, mint 100 művész 300 alkotását csodálhattuk meg, végigkövetve a fotókészítés művészetének fejlődését. Tárlatvezetés, játékok és kerekasztal beszélgetések is színesítették a repertoárt. Az idei évben a fiktív perekhez a helyszínt szintén a Képtár biztosította, ezúttal a Futrinka utca lakói álltak a bíróság előtt egy személyiségi jogi perben.

A Levéltárban is zajlottak a fotográfiával kapcsolatos beszélgetések és előadások, de a szokásos programok sem maradtak el, ismét bejárhattuk a levéltár épületét, a legkisebb zugokba is betekintve, sok érdekességet megtudva a helyesírás fejlődéséről és a levéltárosi munkáról, rendkívül humoros stílusban. Az épület börtönmúltjára való tekintettel nem hagyhattuk ki a kínzókamra bejárást sem, a szűk sötét folyosókon, a semmiből felbukkanó csuklyás alak nem csak a gyerekekre hozta rá frászt.

A Savaria Múzeumban egy nagyon alapos tárlatvezetés keretein belül megtekinthettük a 19-20. század neves szombathelyi fényképészeinek legjobb munkáit, megismerve az akkori Szombathely utca-és életképeit.  Az emeleten a biológia szertárakból mentett kincsek fogadták a látogatókat, ezen kívül az érdeklődők részt vehettek csillagászati és a röntgen képalkotásról szóló előadáson is.

A történelem iránt rajongóknak az Iseum szolgált igazi nyalánkságokkal, régészeti előadások tömkelege és fényfestés színesítette ezt a kissé hűvös nyári éjszakát.

Jövő héten a Vasi Skanzen szerelmes tematikájú programjai várják a kultúra iránt érdeklődőket, érdemes lesz oda is kilátogatni!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére