A 2018-as Mátyás király Emlékév lezárását két rendezvénnyel búcsúztatja az ŐrvidékHáz

frisss • 2019. február 20., szerda •
Könyvbemutató és kiállítás megnyitó is lesz.
A 2018-as Mátyás király Emlékév lezárását két rendezvénnyel búcsúztatja az ŐrvidékHáz

- Fontosnak tartjuk, hogy méltó módon zárjuk le az eseménysorozatot – mondta el Farkas Csaba az ŐrvidékHáz igazgatója – hiszen Mátyás király uralkodása nemcsak egy dicső történet a magyarság elmúlt évezredéből, hanem ő volt az utolsó sikeres nemzeti királyunk is. A nép is halhatatlanná tette, amit uralkodók ritkán kapnak meg. Így tud tovább élni és nap, mint nap megelevenedik a népmesékben, ahol persze igazságot tesz. Tény, hogy nem hétköznapi szereplője történelmünknek.

 

Február 23-án (szombaton) 16.30-kor az ŐrvidékHázban Mátyás mindörökké címmel előadásra és könyvbemutatóra hívják a történelem és irodalombarátokat. Mátyás király a köztereken címmel hallhatunk előadást Feiszt György levéltárostól, Dalos Tibor történelemtanártól pedig Mátyás király Vasvármegyei tevékenységébe kaphatunk betekintést. A Mátyás mindörökké c. könyvét bemutatja a szerző: Döme Zsuzsa. Közreműködnek: a Bartók Béla Zeneiskola növendékei, Mátyás király Fekete Sereg Hagyományőrző Csoport, valamint Meskó Krisztián népművelő.

 

Időpont: 2019. február 23. (szombat) 16.30.

Helyszín: ŐrvidékHáz - Szombathely, 11-es Huszár u. 40.

 

Február 28-án (csütörtökön) 17 órakor Mátyás király mecénás és katona című kiállítás megnyitójára várjuk az érdeklődőket az MMIK földszinti Élő-Tér galériájába. A Merényi Zoltán és Somodi András által megálmodott, a maga nemében egyedülálló műtárgykompozíció különleges módon, a 21. századra is reflektálóan mutatja be Hunyadi Mátyás életét. A súlyos fémkapukba illesztett acél, vörösréz és vászon komponensek a kevés szöveg és a speciális anyagválasztás kombinációjának köszönhetően elsősorban nem a máshol, más formában adekvátabb formában elsajátítható lexikális ismeretekre, sokkal inkább a kiállításban idézett, igencsak eltérő életpályát befutott, vagy éppen még mindig aktív, a tizenkilencedik századtól máig tartó időszakot reprezentáló, mostanáig együtt ritkán emlegetett szerzők – Bajcsy-Zsilinszky Endre, Berzeviczy Albert, Fraknói Vilmos, Kardos Tibor, Kubinyi András, Szathmáry László – révén, a történetmesélés előtérbe állításával, a történettudományon átszűrt érzelmekre helyezve a hangsúlyokat jeleníti meg az igazságos király életének főbb motívumait. Nem az adatok és az információk mennyisége tehát, hanem az ezekből gondosan kiválogatott elemek sajátos szemléletmódot tükröző összeállítása az, ami egyedülállóvá és megkerülhetetlenné teszi ezt a kiállítást, és nem feltétlenül csak az emlékév során.

A kiállítást megnyitja: Csibi Krisztina, a Mátyás király emlékév programsorozat lebonyolításával megbízott Magyarság Háza igazgatója. közreműködnek: Bartók Béla Zeneiskola növendékei,

Mátyás király Fekete Sereg Hagyományőrző Csoport.

 

Időpont: 2019. február 28. (csütörtök) 17.00.

Helyszín: MMIK – Szombathely, Ady Endre tér 5.

közösség

további frisss

lap tetejére